El Clásico: ritka eset - ugyanaz a bíró vezet, mint az ősszel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.12. 14:34
A Spanyol Labdarúgó-szövetség döntésének értelmében – akárcsak az ősszel – ezúttal is Alberto Undiano Mallenco vezeti az el Clásicót, azaz a Real Madrid–Barcelona rangadót, mely március 23-án 21 órakor kezdődik. A 40 éves bíró hetedszer dirigálhat a két csapat bajnoki mérkőzésén, amivel beállítja José María Ortiz de Mendíbil rekordját.

Undiano Mallencót megelőzően az 1993–1994-es szezonban Urío Velázquezt érte az a megtiszteltetés, hogy egy idényen belül mindkét el Clásicót megkapta.

A 2004 óta FIFA-kerettag játékvezető eddig hatszor működött közre a Real Madrid és a Barcelona összecsapásán a bajnokságban, négyszer a katalánok, egyszer a fővárosiak diadalmaskodtak, egy alkalommal pedig döntetlen született.

A 2005-ben és 2007-ben hazája legjobb bírójának megválasztott Mallenco a Király-kupában eddig két el Clásicót vezethetett, köztük a 2011-es kupadöntőt, és mindkétszer a „királyiak” örülhettek.

Legfrissebb hírek

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
17 órája

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
20 órája

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18

Gulácsi: A Németországban töltött sok év után új kihívást kerestem

Légiósok
2026.08.04. 13:08

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30