Barca: Messi jan. 8-án térhet vissza, az Atlético ellen kezdhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.26. 09:27
Közeleg Lionel Messi visszatérésének az ideje. A spanyol Barcelona argentin labdarúgója sérülés miatt került partvonalon kívülre, november 10-én lépett pályára legutóbb. A combizomszakadást szenvedő klasszis hat-nyolc hétre tervezett kihagyásának lassan a végére ér, a szakvezetés már azon gondolkodik: milyen ütemben terheljék, mert a január 11-ei, Atlético elleni madridi rangadón mindenképpen számítanak már a játékéra. És nem kiegészítő szerepkörben.

Egyelőre annyit tudni, hogy Messi felépülése és rekreációja a tervezett ütemben halad, január 2-án ott lesz a Barcelona első újévi edzésén. Viszont az utazás fáradalmait figyelembe véve – Argentínából érkezik – 2014 első tétmérkőzésén még biztosan nem lép pályára. Ez az Elche elleni bajnoki lesz, amin aligha létkérdés a négyszeres aranylabdás játéka.

Nem úgy az Atlético ellen, amely ugyancsak pazar szezont fut: a tabella első és második helyezettje mindössze egy-egy alkalommal kapott ki, azonos pontszámuk mellett a gólkülönbség dönt jelenleg az elsőségről. Ez kettővel a katalánoknak jobb (+37). Ezen a találkozón Messi játéka és jelenléte aligha mellőzhető, ha már egyszer egészséges és hadra fogható.

Viszont kockázatos lenne szakmailag, ha előtte egyszer sem lépne pályára, hiszen nincs játékban – ez természetesen az ő szintjén értendő, mert ahogy ő nincs játékban, sokaknak az már az elérhetetlen maximum –, így vélhetően csereként lehetőséget kap a Getafe elleni Király-kupa találkozón, a nyolcaddöntő január 8-ai első felvonását a Camp Nouban rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik