Barca: tíz éve, Mourinho ellen debütált Messi a katalánoknál

2013.11.15. 15:26
Szombaton lesz tíz éve, hogy a jelenkor legjobb labdarúgójának tartott Lionel Messi bemutatkozott az FC Barcelona felnőtt csapatában.

A most 26 éves sztárjátékos az FC Porto elleni idegenbeli barátságos mérkőzésen kapott lehetőséget csereként.

„Nagyon fontos pillanata volt az a karrieremnek, mert gyerekkorom óta dédelgetett álmom vált akkor valóra” – nyilatkozta Messi, aki jelenleg combsérüléssel bajlódik, s idén már nem léphet pályára.

A 2003. november 16-án rendezett portói találkozón Frank Rijkaard vezetőedző a 75. percben, Fernando Navarro helyére küldte be a 16 éves tehetséget, aki ugyan már akkor megvillantotta tudását, ám a csapat 2–0-ra kikapott a José Mourinho irányította hazaiaktól.

„Azt gondolom, hogy most is ugyanaz vagyok, aki akkor voltam, most is hasonlóan látok dolgokat, persze az elmúlt években sokat tanultam, fejlődtem és megtanultam értékelni mindent” – mondta Messi, akit négyszer választottak meg a világ legjobb futballistájának, három Bajnokok Ligája-trófeát és hat spanyol bajnoki címet nyert a katalán klubbal.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
17 órája

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00