Barcelona: Abidal távozása dühítő, Thiagóé korai volt - Alves

2013.08.07. 11:59
Kritikus hangokat fogalmazott meg klubjával szemben Dani Alves, az FC Barcelona hátvédje, akit feldühített, hogy Éric Abidalnak, rákbetegségéből felépült védőtársának a vezetőség a szezon végén nem ajánlott új szerződést, emellett a Bayern Münchenhez igazoló Thiago Alcántara távozását is fájdalmas veszteségnek véli.

A 34 éves, jelenleg a francia Monacót erősítő Abidal azok után igazolt el Barcelonából, hogy 2012 áprilisi májátültetését követően a 2012–2013-as szezon hajrájára visszaküzdötte magát az első csapatba, az idény végén azonban távoznia kellett.

„Abidal távozása nem várt, kellemetlen meglepetés volt. A döntés feldühített, főleg azok után, amin keresztülment, és amit ezért a klubért tett” – nyílt meg a katalán RAC1 rádiónak a brazil bekk, aki korábbi csapattársa előtt tisztelegve 22-es mezszámát is átvette.

„Bíztam benne, hogy velünk marad, de mire felépült, nem kapott új szerződést. A Barcelona több mint egy klub, ami Abidal gyógyulása során többször is bebizonyosodott, de a befejezés az egész történetnek keserű utóízt ad. A futballistaélet sokszor nem igazságos, de Éric mindennek ellenére példakép marad.”

A Konföderációs Kupán újdonsült klubtársával, Neymarral aranyérmet szerző Dani Alves a katalánok egy másik távozójára, a Bayern München által szerződtetett Thiago Alcántara helyzetére is kitért egy mondattal.

„Thiago a barátom, tudom, hogy azért távozott, mert többet szeretne a legmagasabb szinten futballozni. Szerintem túl hamar váltott, még mindig nagyon fiatal, és egyre fontosabb tagjává vált a keretnek, de ő egy bátor döntéssel a Bayern Münchent választotta.”

Legfrissebb hírek

Lamine Yamal nem épül fel a világbajnokság rajtjára – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.05.18. 22:53

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 15:15

Műteni kell a Barca középpályását, kihagyja a világbajnokságot – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 14:49

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 23:11

Királyi összeomlás – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 23:10

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Dupla Tízes: mennie kellene Péreznek? – így ment tönkre minden a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 18:18
Ezek is érdekelhetik