Real Madrid: Csodálom Mourinhót, kiváló edző - Cantona

2013.03.23. 16:46
A svájci Le Matin lap Éric Cantonával, a Manchester United egykori legendás játékosával készített interjút, amelyben a korábbi francia csatár a Real Madrid portugál vezetőedzőjét, José Mourinhót dicsérte.

„A Manchester Uniteden és a Barcelonán kívül nem sok csapat kelti fel az érdeklődésemet, de a Real Madrid teljesítményét mégis folyamatosan követem, köszönhetően Mourinhónak. Nem vagyok oda a játékstílusáért, de a személyisége figyelemre méltó. Intelligens, karizmatikus és egészen különleges, ahogy kezeli csapatát” – áradozott Cantona a portugál edzőről. Cantona a portugál edzőről.

A francia csatár játékos-pályafutása befejezése után hazája strandlabdarúgó-válogatottját vezette, majd a New York Cosmosnál lett sportigazgató. Ezen kívül Amerikába költözése óta a színészi pályát is kipróbálta.

„José azt nyilatkozta, hogy minden edzőnek színésznek is kell lennie, és ezzel egyetértek, hiszen akkor végzi jól valaki a munkáját egy csapat élén, ha játékosai azt látják és hallják, amire szükségük van. Nem gondolom, hogy az sokat segít, ha egy edző sírva rohan be a mérkőzés után az öltözőbe, és tányérokat vág a falhoz.”

A 45-szörös válogatott francia az interjúban azt is kifejtette, hogy Mourinho nem feltétlenül beképzeltsége miatt hívja fel magára a figyelmet.

„Gyakran magára vonja a figyelmet, de ez nemcsak az egója miatt van. Arra senki nem gondol, hogy ezzel hatalmas terhet vesz le a játékosairól. Őszintén csodálom Mourinhót” – zárta nyilatkozatát Cantona.

Legfrissebb hírek

Mindenben megegyeztek, már csak aláírni kell: Mourinho lesz a Real Madrid edzője

Spanyol labdarúgás
16 órája

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Dupla Tízes: mennie kellene Péreznek? – így ment tönkre minden a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 18:18

Kiderült, mennyit kap a Benfica a Madridba tartó José Mourinhóért

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 11:02

Videó: Mourinhót elcsípték a reptéren, a jövőjéről faggatták volna

Minden más foci
2026.05.13. 08:16

Iker Casillas nem akarja, hogy José Mourinho legyen a Real Madrid következő vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.12. 19:34

José Mourinho megegyezett a Real Madriddal – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.05.12. 14:54

As: jelentős átalakítás várható a nyáron a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.11. 16:56
Ezek is érdekelhetik