Real Madrid: Kaká bírálja, de sokra tartja Benzemát

Vágólapra másolva!
2011.01.23. 06:40
Kaká szerint madridi csapattársa, Karim Benzema nagyon jó futballista, de többre is képes lenne annál, amit a mérkőzéseken általában nyújt.

„Edzéseken látjuk, hogy mi mindent tud. Ez alapján a Real Madrid meghatározó labdarúgójává válhatna, ez csak rajta múlik – fogalmazott meg burkolt kritikát a francia csatárral szemben a brazil világbajnok támadó középpályás szponzora új cipőmodelljének bemutatása alkalmával. – Néha kicsit kívül reked a játékon, úgy véljük, ennél többre képes."

A madridi alakulatnál az argentin Gonzalo Higuaín porckorongműtéte után vetődött fel, hogy Benzema mellé csatárt kellene szerződtetni a tavaszi idényre.

„Arról, hogy ez szükséges-e, az edzőnek kell dönteni, nekem az a dolgom, hogy a pályán segítsem a csapatot" – fogalmazott Kaká. 

Benzema sorsa egyébként visszatérő vita tárgya. Legutóbb Jorge Valdano sportigazgató értetlenkedett amiatt, hogy a francia futballista kispados volt, amire José Mourinho vezetőedző így reagált:

„Én nem üzengetek, és túlságosan öreg vagyok ahhoz, hogy a sajtó közvetítésével fogadjak üzeneteket. A saját utamat járva jutottam el oda, ahol most tartok."

A portugál tréner Benzemát illetően Kakával ért egyet, ő is többet vár a francia játékostól.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02

Világbajnokok, BL-győztesek és klublegendák vonultak vissza 2025-ben

Minden más foci
2025.12.28. 11:48

A Liverpool sztárigazolásai csalódást okoztak; nagy fogás Madridban, Münchenben és Manchesterben

Minden más foci
2025.12.26. 08:42
Ezek is érdekelhetik