Real Madrid: José Mourinho visszatérne a Premier League-be

2011.01.30. 17:56
José Mourinho, a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid vezetőedzője hamarabb visszatérhet Angliába, mint azt bárki gondolná – írja a Sunday Mirror. Mint ismeretes, az utóbbi időben Mourinho viszonya megromlott Jorge Valdanóval, a madridi klub sportigazgatójával, és a vezetőedző esetleges nyári távozásáról máris pletykák keringenek a sajtóban.

„Mindig is szerettem volna újra Angliában dolgozni, és ez hamarabb megvalósulhat, mint azt bárki gondolná. Nagyon fontos számomra, hogy a családommal jól érezzük magunkat ott, ahol éppen élünk. Angliában jól éreztük magunkat, én pedig szeretem az angol futballt" – idézi a Mirror José Mourinhót.

„Sohasem éltem illúziók között, tudtam, hogy nem fog tíz évig tartani a megbízatásom a Chelsea-nél. A feladatom az volt, hogy a csapatot győzelemre vezessem, azonban tudtam, hogy előbb-utóbb távoznom kell" – mondta Mourinho a londoni „kékeknél” eltöltött időszakot jellemezve.

A „Special One" három évig volt a Chelsea menedzsere, és 2007-es távozása előtt két bajnoki címet nyert a gárdával. Ugyanezt később megtette az olasz Interrel is, sőt a milánói klub élén BL-győzelmet is ünnepelhetett.

Legfrissebb hírek

A volt MLS-játékos beszólt Bielsának és Mourinhónak is

Foci vb 2026
2026.06.27. 20:48

Mourinho poénkodik: Azt akarom, hogy a Real Madrid játékosai veszítsenek!

Foci vb 2026
2026.06.25. 21:22

José Mourinho a Real Madrid új vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 20:08

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 07:43

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 12:27

A Benfica megerősítette, hogy kapott ajánlatot Florentino Péreztől José Mourinhóért

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 11:02

Real Madrid: méregdrága igazolással kampányol Pérez

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 10:26

La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
2026.05.22. 12:06
Ezek is érdekelhetik