Real Madrid: Adebayor aláírta a szerződését, és bemutatták a klubnál

Vágólapra másolva!
2011.01.27. 13:49
null
Adebayor (jobbra) aláírt a Real Madridhoz (Fotó: www.realmadrid.com)
Emmanuel Adebayor ma kora délután – Jorge Valdano általános igazgató társaságában – aláírta kölcsönszerződését a Real Madriddal, majd a togói csatárt hivatalosan is bemutatták a spanyol klubnál a sajtó képviselőinek jelenlétében.

A Manchester Citytől az idény végéig megszerzett támadó ma délelőtt már együtt edzett a Real Madrid Castilla játékosaival (a tegnap a Sevillát legyőző nagy csapat tagjai szabadnapot kaptak José Mourinhótól), és úgy nyilatkozott a bemutatásán, úgy érzi magát, mintha hazaérkezett volna.

„Nagyon örülök, egy ilyen hatalmas klubhoz kerültem. Hatalmas lehetőség ez számomra. Úgy érzem magam, mintha otthon lennék. A következő hat hónapban mindent megteszek, hogy a csapat a lehető legtöbb trófeát szerezze meg. Ma már beszéltem Mourinhóval, és nagyon örülök, hogy a csapatában játszhatok” – mondta Adebayor.

„Fizikailag jó állapotban vagyok. Igaz, hogy már régen nem játszottam, de nagyon szeretnék újra pályára lépni. Már a hétvégén játszanék, de erről természetesen Mourinho dönt. Úgy érzem, készen állok, de persze kell két-három meccs, hogy a legjobb formámba kerüljek. Futballista vagyok, szükségem van a játékra. Mancinivel és a Cityvel nem volt semmi, ami ne működött volna rendesen, csak a bizalmat nem kaptam meg" – jelentette ki a futballista.  

Mint ismeretes, a blancóknak opciós joguk van arra, hogy a szezon végén végleg megvegyék a csatárt a Manchester Citytől.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
18 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik