David Villa duplájával a Barcelonának tett szívességet

K.E. K.E.K.E. K.E.
Vágólapra másolva!
2007.04.15. 23:15
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában a héten a Chelsea elleni a BL-negyeddöntőben elvérző Valencia a bajnokságban rögtön javítani tudott, miután hazai pályán biztosan verte a Sevillát.
David Villa parédá két gólt és három pontot hozott a valenciai konyhára
David Villa parédá két gólt és három pontot hozott a valenciai konyhára
David Villa parédá két gólt és három pontot hozott a valenciai konyhára
David Villa parédá két gólt és három pontot hozott a valenciai konyhára

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
A nagy kedvvel játszó David Villa nevéhez fűződik az első találat, sőt annak előkészítése is. A spanyol válogatott elsőszámú támadója baloldalról indulva bátran tört be a vendégvédők sűrűjébe, majd egy bokából elengedett kényszerítő után máris ziccerben léphetett ki.

Ilyen helyzetekben Villa nem szokott hibázni, ezúttal sem tette meg ezt a szívességet a sevillaiaknak: nyolc méterről a kapuba lőtt.

Hét perccel később felcsillant a remény az egyenlítésre a vendégek előtt, miután Miguel buktatta tizenhatoson belül Navast, büntetőt rúghattak.

A tizenegyest Maresca végezhette el, de jobboldalra, félmagasan meglőtt labdáját Canizares remek vetődéssel, igaz a kapufa segítségével hárította.

A büntető után nem sokkal Villa a félpályánál három védővel is bátran felvette a harcot, majd távolról kapura emelt: ívelt labdája kevéssel szállt el a felsőléc fölött.

A második felvonást egy Sevilla-helyzet vezette fel, de öt perc elteltével gyakorlatilag eldőlt a találkozó.

Hinkel ugyanis hátulról buktatta a Joaquín remek ütem passzával ziccerben kilépő Villát a tizenhatoson belül. A játékvezető kiállította a vétkes vendégvédőt, míg a hazaiaknak tizenegyest ítélt. A büntetőt a sértett végezte el és a kapust becsapva laposan a bal alsó sarokba gurított.

A gólerős Kanoutét nélkülöző Sevilla nem tudott egyenrangú partnere lenni a lendületes Valenciának ezen az estén, amelyben David Villa immár sokadszor tarthatatlannak bizonyult, míg mellette a nagy kedvvel játszó Joaquínt érdemes kiemelni.

A forduló egyértelmű nyertese azonban a hazai pályán csak nyögvenyelősen, egy öngóllal győztes címvédő Barcelona, hiszen legfajsúlyosabb üldözői közül kikapott a Real Madrid, a Sevilla és a Zaragoza is. Utóbbi csapat át is adta negyedik, BL-indulást érő helyét a Valenciának.

A Sevilla hátránya a fordulót követően négy, a Real Madridé öt pont az éllovas katalánok mögött.

LA LIGA, SPANYOL ÉLVONALBELI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG:

30. FORDULÓ:
Valencia – Sevilla 2-0 (David Villa 27., 50. – a másodikat 11-esből)
Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
19 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
22 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Tizennégy nyeretlen meccs után győzött az Oviedo, gól nélküli döntetlen a Levante–Atléticón

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 20:40
Ezek is érdekelhetik