Legyőzte Horvátországot és tornagyőztes a női röplabda-válogatott

A maribori MEVZA-torna zárónapján a két eddig még szettet sem veszítő válogatott csapott össze a tornagyőzelemért. A horvátok kezdték jobban a találkozót és végig magabiztosan vezetve meg is nyerték az első játszmát. A második felvonás során Alessandro Chiappini több poszton is cserélt: Orosz Bianka, Kiss Nóra és Németh Luca is pályára lépett és sikerült is megfordítani a szettet, ezzel pedig kiegyenlíteni a játszmaarányt. A harmadik játékrészt hatalmas elánnal kezdte csapatunk és magabiztosan meg is nyerte azt, a negyedikben viszont horvátok vezettek, egészen 23:23-ig, ekkor azonban a mieink jutottak meccslabdához. Nem sikerült érvényesíteni, sőt az ellenfél jutott játszmalabdához, de ezt követően a mieink szereztek sorozatban két pontot. A maratonira nyúló játszmában még öt mérkőzéslabdája volt csapatunknak, azonban mindet hárították a horvátok, 30:29-et követően pedig ők voltak sorozatban háromszor eredményesek, és ezzel kiharcolták a döntő játszmát.
Felváltva vezettek a csapatok, egészen a térfélcseréig, innentől kezdve azonban már csak egy csapat volt a pályán: a mieink négypontos előnyt harcoltak ki és ha nem is egyből, de kilencedik mérkőzéslabdájukat végül kihasználva megnyerték a találkozót és egyben a tornát is.
RÖPLABDA KÖZÉP-EURÓPAI LIGA
NŐK, 4. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 3:2 (–19, 23, 18, –30, 12)
Maribor, 30 néző. V: Miklosic, Markelj (szlovénok)
MAGYARORSZÁG: Petrenkó 6, BOZÓKI-SZEDMÁK 20, Kump, Zsombók E. 6, KISS L. 27, CSEREKLYE 11. Csere: Kertész, Szalai (liberók), Orosz 5, Kiss N. 1, Kiss G. 2, NÉMETH L. 12.Szövetségi kapitány: Alessandro Chiappini
HORVÁTORSZÁG: Trcol 10, GRBAVICA 28, ISTUK 15, Strunjak 13, Jaksetic 2, BECIC 15. Csere: Stosic, Volaric (liberó), Mlinar 1, Burilovic 4, Prkacin, Bosnjak. Szövetségi kapitány: Igor Arbutina
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 0:2, 2:6, 4:11, 8:11, 8:17, 14:19, 15:22, 18:24. 2. játszma: 1:0, 1:2, 4:3, 4:5, 9:6, 10:11, 12:14, 19:15, 20:21, 23:23. 3. játszma: 0:1, 10:3, 13:8, 16:9, 17:13, 21:15, 24:17. 4. játszma: 0:2, 2.2, 3.5, 7:7, 9:10, 11:14, 13:14, 15:18, 18:19, 18:21, 22:22, 24:23, 24:25, 26:25, 30:29. 5. játszma: 3:1, 4:6, 9:7, 14:10
A torna végeredménye: 1. Magyarország 11 pont, 2. Horvátország 10, 3. Ausztria 5, Luxemburg 3, Ciprus 1








