Női röplabda Extraliga: elköszönt nyolc játékosától az ezüstérmes Kaposvár

K. Zs.K. Zs.
2026.04.27. 12:09
null
Kaposvári kupaktanács az idei bajnoki döntő első mérkőzésén (Fotó: Földi Imre)
A női röplabda Extraligában ezüstérmes Kaposvár nyolc játékosa távozásáról számolt be hétfőn a hivatalos honlapján.

A somogyi együttes hétfőn bejelentette, hogy az egyaránt brazil Roberta Rabelo, Gabriela Da Silva és Daniela Terra, az amerikai Alyvia Johnson, a szerb Jovana Sztekovics, valamint az ukrán Marta Fegyik sem marad a klubnál, míg a magyar játékosok közül távozik Kalmár Viktória és Szerényi Gréta is.

A KNRC korábban szerződést hosszabbított a válogatott kerettag centerrel, Horváth Lilivel, poszttársával, az argentin Florencia Giorgival, továbbá a korábbi válogatott, csapatkapitány Bagyinka Fanni és a liberó Szerencsés Mimi is marad az egyesületnél.

A Magyar Kupa-győztes, bajnoki bronzérmes Békéscsaba szintén hétfőn közölte, hogy két fiatal magyar játékos – Gajdács Lina és Nánási Zoé – mellett három válogatott kerettaggal is hosszabbított: az ütő Németh Luca a következő idény végéig, a liberó Kertész Petra és a center Orosz Bianka pedig 2028 nyaráig toldotta meg szerződését.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: magabiztos fehérvári siker a Vasas SC ellen

Röplabda
2026.04.25. 17:57

Nyíregyházán is kikapott a sereghajtó Szent Benedek a női röpi Extraligában

Röplabda
2026.04.24. 19:38

Háromszettes TFSE-siker a női röpi Extraligában

Röplabda
2026.04.18. 17:00

Női röplabda Extraliga: Nagy Péterrel szerződést hosszabbított a Békéscsaba

Röplabda
2026.04.17. 09:50

Női röpi Extraliga: öt szettben győzött a Vasas SC Balatonfüreden

Röplabda
2026.04.16. 20:50

Négyjátszmás TFSE-siker a női röpi Extraligában

Röplabda
2026.04.12. 21:05

Női röplabda Extraliga: bronzérmes a Békéscsaba

Röplabda
2026.04.11. 20:32

Női röplabda: kiizzadta a bajnoki címet a Vasas

Röplabda
2026.04.07. 22:23
Ezek is érdekelhetik