Röplabda: „Sosem gondoltam, hogy ezt egyszer át tudom élni Magyarország színeiben”

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2025.06.30. 18:25
null
Tóth Fruzsina és Lászlop Alexandra is fehér aranynak látja az ezüstérmet
Még az unokáiknak is mesélni fogják azt a néhány hetet a magyar női röplabda-válogatott tagjai, amelynek végén az Európa-liga arany divíziójának ezüstérme került a nyakukba – amit ők fehér aranynak látnak. Tóth Fruzsina és Lászlop Alexandra osztotta meg az NSO Tv-vel, milyen érzelmes pillanatokat éltek meg a svédországi négyes döntő alatt.

„Sosem gondoltam, hogy ezt egyszer át tudom élni Magyarország színeiben” – ez tudatosult Lászlop Alexandrában, amikor a nyakába akasztották az ezüstérmet, ő pedig a könnyeit törölgette. 

A magyar női röplabda-válogatott csapatkapitánya, Tóth Fruzsina a dobogón már nem sírt, mert mint mondta az NSO Tv-nek, addigra már elfogytak a könnyei. Egy évvel korábban az ezüst Európa-liga döntőjéig sem jutottak el, most pedig a románokat heroikus küzdelemben legyőzve döntőt játszhattak az arany divízióban – így nem csoda, hogy rengeteg érzelem tört elő a lányokból. Ahhoz pedig kétség sem fér, hogy Alessandro Chiappini irányításával keményen dolgoztak azért, hogy elérjék ezt a sikert.

Videónkban bővebben is beszélnek a négyes döntőben történtekről, illetve az elmúlt hetekről, amely igazi családdá kovácsolta a csapatot. Végül azt is elárulják, hogy jutott-e egy kis idő az ünneplésre. 

Röplabda
2025.06.29. 21:36

Ezüstéremmel zárt a női röplabda-válogatott Ängelholmban

Négyjátszmás vereséget szenvedett Ukrajnától a magyar női válogatott az Arany Európa-liga döntőjében, így a mieink ezüstéremmel zárták a sorozatot.

 

Legfrissebb hírek

Kicsit nehezen, de Észtországot is legyőzte női röplabda-válogatottunk

Röplabda
5 órája

Röplabda: domináltak a kecskeméti fiúk az U17-es országos döntőben

Utánpótlássport
2026.06.11. 20:32

Röplabda: a Kecskeméti Sportiskola nyerte az U17-es fiúbajnokságot

Utánpótlássport
2026.06.08. 13:16

Röplabda: a BRSE nyerte az U17-es leánybajnokságot

Utánpótlássport
2026.06.07. 19:25

Észak-Macedóniát is legyőzte a női röplabda-válogatott az Európa-ligában

Röplabda
2026.06.06. 20:09

Győzelemmel kezdte női röplabda-válogatottunk az Európa-ligát

Röplabda
2026.06.05. 23:58

Férfi röplabda-válogatottunk tisztesen helytállt a vb-negyedikkel szemben

Röplabda
2026.06.05. 20:08

Nagy Attila: Sosem eredményekben, hanem játékosnevelésben gondolkodom

Utánpótlássport
2026.06.05. 17:38
Ezek is érdekelhetik