Petrenkó Brigitta: Úgy érzem, szintet léphetek a lengyel röplabda-bajnokságban

V. J./MTIV. J./MTI
2025.06.17. 16:47
null
Petrenkó Brigitta (Fotó: Koncz Márton)
Petrenkó Brigitta, a magyar női röplabda-válogatott feladója úgy érzi, újabb szintet léphet a pályafutásában azzal, hogy a lengyel bajnokságban legutóbb ötödik MOYA Radomka Radom csapatába szerződött.

„Erre a nyárra az volt a célom, hogy a svájci bajnoksághoz képest előre tudjak lépni, azt gondolom, ez sikerült. Szeretném megmutatni, hogy a lengyel élvonalban is képes vagyok irányítani egy csapatot” – mondta az MTI érdeklődésére a békéscsabai nevelésű játékos, akinek edzője az a Jakub Gluszak lesz, aki korábban magyar szövetségi kapitány, illetve három éven keresztül a Vasas Óbuda vezetőedzője is volt.

„Én még nem dolgoztam együtt Kubával, de sok csapattársamnak, illetve barátnőmnek volt már az edzője, és csak jókat hallottam róla. A személyes beszélgetéseink alapján is az a véleményem, hogy olyan szakmai tudása van, amivel segíteni fog abban, hogy egy lépcsőfokot feljebb lépjek” – jelentette ki a 17-szeres válogatott feladó.

A Radom az előző idényben a Lengyel Kupában harmadik, az Európa legjobb bajnokságai közé tartozó élvonalban ötödik, a CEV Kupában pedig negyeddöntős volt, ott a magyar bajnok Vasas Óbudával szemben búcsúzott. Petrenkó elmondása szerint a következő idényre csapatszinten kitűzött célokat majd csak a felkészülés augusztusi kezdetekor határozzák meg, a 25 éves feladó szerint az biztos, hogy „nem akarnak majd csalódást okozni” a szurkolóknak.

Petrenkó Brigitta Magyarországon még Jászberényben játszott, ezt követően az Egyesült Államok egyetemi bajnokságában a Coastal Carolina és a Louisville röplabdázója volt. A legutóbbi idényt a svájci VC Kanti Schaffhausennél töltötte, amellyel bajnoki ezüstérmet szerzett, az elmúlt hetekben pedig a magyar nemzeti csapat tagjaként négyes döntőbe jutott az Európa-ligában, aminek jövő szombati, svédországi elődöntőjében a magyarok a románokkal csapnak össze 16 órától Ängelholmban.

 

Legfrissebb hírek

Balatonfüreden győzött a TFSE a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.03.08. 20:10

Női röplabda Extraliga: előnyben a Kaposvár az elődöntőben

Röplabda
2026.03.05. 16:25

A Kaposvár is a négy között a női röplabda Magyar Kupában

Röplabda
2026.03.01. 20:23

A válogatott röplabdázó Kump Alíz Békéscsabára igazolt

Röplabda
2026.02.25. 11:43

A Kaposvárral lett teljes a legjobb négy mezőnye a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.02.22. 14:40

Elődöntőbe jutott a címvédő Vasas és az újpesti röplabdacsapat

Röplabda
2026.02.18. 20:40

Nem a Kaposvár az esélyes, de a döntő a célja a női röplabda Challenge-kupában

Röplabda
2026.02.18. 10:21

Családban marad: összecsapott a röplabda Extraligában a két Vasas

Röplabda
2026.02.15. 19:02
Ezek is érdekelhetik