Férfi röplabda Extraliga: Omar Pelillo marad a duplázó MÁV Előre vezetőedzője

V. J./MTIV. J./MTI
2025.05.23. 15:29
null
Omar Pelillo (Fotó: Dömötör Csaba)
A következő idényben is az argentin Omar Pelillo lesz a bajnok és kupagyőztes MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapatának vezetőedzője. A székesfehérvári klub pénteken honlapján közölte, hogy jövő nyárig meghosszabbították az 50 éves tréner szerződését.

„Még mindig izgatott vagyok az előző idény eredményei miatt, hiszen egy olyan csapatról beszélünk, amely beírta magát a város sporttörténelmébe. Elhivatottságunk és hatalmas áldozatvállalásunk révén sikerült elérnünk olyan nagy célokat, amelyek eleinte csupán álomnak tűntek, de kemény munkával és kitartással valósággá váltak. Ezzel a hatalmas motivációval próbálunk tovább együtt dolgozni, hogy folytassuk a klub és a város történelmének írását” – fogalmazott az együttes közleményében Omar Pelillo, aki tavaly március óta irányítja a fehérvári szakmai munkát.

A MÁV Előre története során először nyerte meg a Magyar Kupát és a bajnoki aranyérmet is, utóbbival jogot szerzett a Bajnokok Ligája-selejtezőjében való indulásra.

A következő idényben is Kaszap Tamás lesz a női röplabda Extraligában szereplő MÁV Előre Foxconn csapatának vezetőedzője. A 34 éves tréner tavaly decemberben vette át az együttes irányítását, amellyel az 5. helyen zárta a bajnokságot.

„Mozgalmas volt a december óta sok tervezéssel, újratervezéssel, majd az új terv újratervezésével töltött időszak” – mondta a klubhonlapon Kaszap Tamás, aki a székesfehérvári időszakot megelőzően a svéd Hylte/Halmstad együttesének vezetőedzője volt. – A negyeddöntős kiesés megviselte a lányokat, ugyanakkor a bajnokság végén az adott körülmények között a legjobbunkat nyújtottuk, ami dicséretes. A következő szezon csapatával jól haladunk, annyit elárulhatok, hogy sok meglepetéssel fogunk érkezni a közeljövőben.”

A nőknél kaszap tamás folytatja a munkát

 

 

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: továbbra is Bartal Gergely irányítja a TFSE-t

Röplabda
2026.08.06. 11:15

Férfi röpi Extraliga: teljes a címvédő Kaposvár kerete

Röplabda
2026.07.28. 09:20

Férfi röplabda Extraliga: Alekszandar Milivojevics lett a MÁV Előre új vezetőedzője

Röplabda
2026.07.15. 19:48

Férfi röplabda Extraliga: távozik a MÁV Előre vezetőedzője

Röplabda
2026.07.11. 21:28

Észtországba szerződött Pesti Marcell válogatott röplabdázó

Röplabda
2026.07.01. 15:47

Röplabda: nem Toronyai Miklós lesz a Kazincbarcika vezetőedzője – hivatalos

Röplabda
2026.06.09. 09:36

Újra az építkezés időszaka következhet a kazincbarcikai röplabdázóknál

Röplabda
2026.05.28. 12:45

Férfi röplabda Extraliga: nem indul a MAFC és a Kazincbarcika

Röplabda
2026.05.27. 15:12