
A nemzetközi kupaújonc székesfehérváriak a Tatabányai Multifunkciós Csarnokban mutatkoztak be a Challenge Kupában, ahova szurkolói buszokat is szervezett a klub. Az előző idényben bajnoki ezüstérmes, a mostani szezonban szettveszteség nélkül menetelő MÁV Előre ellenfele cseh, kanadai, lett, argentin, lengyel, német, valamint francia légióst is foglalkoztat, és rutinos nemzetközi kuparésztvevőnek számít: az előző idényekben is a harmadik számú európai sorozatban indult. A mostani szezont ugyanakkor nem kezdte jól az argentin Tomas Galimberti edzette együttes, amely bár az Osztrák Kupában két meccset nyerve már negyeddöntős, a bajnokságot négy vereséggel indította, és utolsó a tabellán.
A keddi mérkőzésen remekül kezdett a házigazda, amely minden játékelemben riválisa fölé nőtt, s jól védekezve, pontosan támadva és keveset hibázva simán került előnybe. A második felvonásra összeszedték magukat az osztrákok, akik sokkal precízebben játszottak, így egészen a hajráig vezettek. A MÁV Előre ugyanakkor tapadt ellenfelére, 21:21-nél egyenlített, és az albán Redjo Koci, valamint Pesti Marcell vezérletével második szettlabdáját kihasználva megduplázta fórját.
A harmadik szett sokáig az elsőhöz hasonló forgatókönyv alapján zajlott, Dávid Zoltán tanítványai folyamatosan növelték előnyüket, de 15:11-ről kisvártatva 17:17 lett. A hajrában aztán ismét a fehérváriak rontottak kevesebbet, ami elégnek bizonyult a 90 perces sikerhez. A mezőny legeredményesebb játékosa az utolsó pontot szerző, magyar válogatott feladóátló Pesti Marcell volt 20 ponttal. A visszavágó jövő szerdán lesz Amstettenben.
RÖPLABDA
Férfi Challenge Kupa, 1. forduló, 1. mérkőzés:
MÁV Előre Foxconn-VCA Amstetten NÖ (osztrák) 3:0 (14, 24, 23)
Tatabánya, Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok, 1200 néző. V: Dragomir (román), Tekol Pelenk (török).
MÁV: Tomanóczy 2, Szabó V. 7, Janke 8, Ambrus 8, Pesti 20, Koci 15. Csere: Takács M. (liberó). Vezetőedző: Dávid Zoltán.
Amstetten: Schober 6, Hüther 12, Jackman 12, Cielavs 6, Anegay 6, Spring. Csere: Zehner (liberó), Barrial, Riegler. Vezetőedző: Tomás Galimberti.
MESTERMÉRLEG
Dávid Zoltán: – Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Az első szettben eléggé emocionálisak voltunk, ott fel tudott pörögni a csapat, emiatt is jött össze a nagy eredménykülönbség. A második játszmában kicsit vissza is estünk fejben, de ott is nagyon szépen sikerült fordítani a véghajrában. A visszavágó sem lesz könnyebb. Nem érkezhetünk úgy Ausztriába, hogy elég két szettet elvinni. Nekünk ott is meccset kell nyerni.

Észtországba szerződött Pesti Marcell válogatott röplabdázó

Idén is MÁV Előre–Kaposvár döntő lesz a férfi röplabdázóknál





