Férfi röplabda Challenge-kupa: Tatabányán játssza hazai meccseit a MÁV Előre

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.09.26. 14:09
null
Tatabányán lesznek a hazai meccsek (Fotó: szekesfehervar.hu)
A MÁV Előre Foxconn a tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnokban játssza hazai mérkőzéseit a férfi röplabda Challenge-kupában.

 

A székesfehérvári klub keddi sajtóközleményében Dávid Zoltán vezetőedző arról beszélt, együttese számára szintlépés lesz a nemzetközi kupaszereplés.

„Az elmúlt időszakban igyekeztünk minél több nemzetközi edzőmérkőzést játszani, hogy lássuk, hol tartunk most, és még hová kell fejlődnünk” – mondta a tréner.

A fehérváriak a harmadik számú európai sorozat 32-es főtábláján az osztrák VCA Amstetten NÖ ellen kezdenek úgy, hogy az első meccset Tatabányán vívják október 24-én.

„Egy egyenes kieséses párharc mindig tartogat meglepetéseket, ráadásul hazai pályán kezdünk, ami plusz nyomást helyezhet a fiúkra. Ez jó és rossz értelemben is befolyásolhatja a játékunkat, de egy biztos: nagy esélyünk van rá, hogy ebből a párharcból továbbjussunk” – nyilatkozta Dávid Zoltán.

A legutóbbi idényben bajnoki ezüstérmes székesfehérváriak a tízcsapatos Közép-európai Ligában is rajthoz állnak, ott november 14. és 16. között hazai környezetben lépnek pályára először.

A magyar klubcsapatok közül még a Pénzügyőr szerepel a Challenge-kupában: Jókay Zoltán tanítványai az izraeli Hapoel Joav Kfar Sabával találkoznak az első körben.

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Közép-európai Liga: négy játszmában győzött a MÁV Előre

Röplabda
2025.11.06. 18:12

Másodszor nem jött össze a fordítás a MÁV Előre röpiseinek

Röplabda
2025.11.05. 20:32

Férfi röplabda Közép-európai Liga: meccslabdát hárítva nyert a MÁV Előre

Röplabda
2025.11.04. 19:20

Férfi röplabda Extraliga: négy játszmában nyert a Dág

Röplabda
2025.11.01. 16:23

Férfi röplabda Extraliga: sima sikerrel rajtolt a címvédő

Röplabda
2025.10.26. 20:40

Szettgyőzelemre futotta a MÁV Előrének a röplabda BL-selejtezőben

Röplabda
2025.10.21. 20:21

Férfi röplabda BL: meglepetésre készülnek a fehérváriak

Röplabda
2025.10.21. 12:17

Férfi röplabda Extraliga: sorozatban 60. vereségét szenvedte el a Dunaújváros

Röplabda
2025.10.20. 22:18
Ezek is érdekelhetik