Női röplabda Extraliga: öt távozó a címvédő Vasasnál

Az elmúlt két idényben hazai porondon duplázó fővárosi együttes kedden közösségi oldalán jelentette be, hogy a várandós Fábián Fanny mellett az egyaránt magyar válogatott Kump Alíz és Vezsenyi Adrienn, valamint a két ukrán légiós, Julija Bojko és Olha Szkripak is máshol folytatja pályafutását. Közülük hárman két idényt töltöttek a tavaly a Közép-európai Ligában is aranyérmes Vasasnál, csak a feladó Szkripak röplabdázott egy szezont a piros-kékeknél.
A Vasas azt már korábban közölte, hogy a 2022-ben az év női röplabdázójának választott Fábián Fanny gyermeket vár, így rá sem számíthat a klub, amely ugyanakkor maradék nyolc játékosával – közte gyakorlatilag összes kulcsemberével – szerződést hosszabbított.

Balatonfüreden győzött a TFSE a női röplabda Extraligában

Simán döntőbe jutott a Vasas a női röplabda Extraligában

Női röplabda Extraliga: előnyben a Kaposvár az elődöntőben

Női röpi Extraliga: egy győzelemre a Vasas a döntőtől




