Női röpi Extraliga: a Vasas győzelmével indult a döntő

Vágólapra másolva!
2023.04.28. 19:30
A Vasas Óbuda hazai pályán 3:1-re legyőzte a Békéscsabát a női röplabda Extraliga döntőjének pénteken lejátszott első mérkőzésén. A párharc az egyik fél harmadik sikeréig tart.
Munkában a Vasas-sánc (Fotó: Koncz Márton)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Munkában a Vasas-sánc (Fotó: Koncz Márton) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

A mérkőzés első szettjének eleje szorosan alakult, aztán a hazaiak szép lassan egyre inkább játékba lendültek, blokkokból és szervákból is extra pontokat hoztak, míg a BRSE támadói egyre többet rontottak. A játékrész derekán már tekintélyes volt a címvédő előnye, amelyet meg is őrzött a végéig.

A második felvonásban is precíz volt a Vasas blokkvédekezése, emiatt a békéscsabai játékosok extra megoldásokra kényszerültek támadásban, ezek azonban nem jöttek be. Ennek, valamint a hazaiak amerikai légiósa, Taylor Bannister remek játékának köszönhetően – a feladóátló egy ízben a földön ülve szerzett pontot – folyamatosan nőtt a fővárosiak előnye, akik ugyan a hajrában közelebb engedték ellenfelüket, de újabb részsikerük egy pillanatig sem forgott veszélyben.

A harmadik játszmára javult a BRSE teljesítménye, szoros volt az állás. A címvédő a szett közepéhez érve ugyan növelni tudta előnyét, mert kevesebbet rontott ellenfelénél, de a vendégek nem adták fel, és Marta Drpa pontjaival ismét nyílttá tették a játékrészt. A Vasas a hajrában „beragadt” egy állásba, kétpontos előnyéből hárompontos hátrány lett, amelyet már nem tudott ledolgozni.

A negyedik szettben villámrajtot vett és a válogatott Török Kata nyitósorozatával hamar ötpontos előnyt dolgozott ki a Vasas, amely ezt még növelni is tudta, mert blokkvédekezése ismét „összeállt”, míg a csabaiak akkor gyengén teljesítettek ebben a játékelemben. A mérkőzés további része már nem tartogatott különösebb izgalmakat, a Vasas így előnybe került a párharcban.

A 115 perces mérkőzés legjobbja Bannister volt 28 ponttal.

(MTI)

RÖPLABDA
NŐI EXTRALIGA
Döntő, 1. mérkőzés
VASAS ÓBUDA–SWIETELSKY-BÉKÉSCSABA 3:1 (15, 22, –23, 15)
Folyondár utca, 900
néző. V: Mezőffy, Bátkai-Katona
VASAS: Török K. 8, PAPP O. 10, BANNISTER 28, Fricová 8, ABDÜLAZIMOVA 10, Szkripak 3. Csere: JUHÁR (liberó), Fábián F., Jámbor, Vezsenyi 1, Bojko 2, Kump. Edző: Janisz Athanaszopulosz
BÉKÉSCSABA: Bagyinka 2, Glemboczki 11, Bodnár D. 5, Drpa 16, Vaszileva 15, Mosher 4. Csere: MOLCSÁNYI (liberó), OLIJNYIK 1, Pintér A. 1, Karhu. Edző: Tóth Gábor
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 4:5, 7:7, 11:7, 15:9, 19:11, 19:14, 24:14. 2. játszma: 6:4, 10:5, 12:8, 15:10, 18:12, 19:16, 22:20. 3. játszma: 3:4, 9:6, 12:8, 15:11, 16:15, 19:17, 19:22, 22:23. 4. játszma: 5:0, 9:4, 13:5, 17:6, 19:9, 22:10
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Vasas javára
MESTERMÉRLEG
Janisz Athanaszopulosz:
– Általánosságban jobban játszottunk a Békéscsabánál, megérdemelten győztünk. Már a harmadik játszmát is megnyerhettük volna, de sokat hibáztunk. Meg kell tanulni kontrollálni az érzelmeinket, és az is biztos, hogy a csabaiak jóval erősebbek lesznek kedden.
Tóth Gábor: – Minden szettben megvolt az oka, hogy miért vesztettük el. Az elsőben a kilenc ki nem kényszerített hiba, aztán a pontatlan nyitásfogadás. A harmadik felvonást óriási harc árán nyertük meg úgy, hogy a védekezésünk végre összeállt. Viktorija Olijnyik jól osztogatott, stabilak voltunk, utána viszont érthetetlen módon összeestünk. A negyedik játszma miatt hiányérzetem van.

Az 5. helyért, 1. mérkőzés
KAPOSVÁRI NRC–UTE 3:2 (–17, 24, –21, 25, 14)
Kaposvár, 185
néző. V: Árpás K., Sík B.
KAPOSVÁR: Godó 10, GYIMES 16, Maggioni, SZEDMÁK 15, Radnai Luca 1, UBAVICS 17. Csere: Radnai Luca (liberó), Hegyi, Budai, Renko-Ilic 5. Edző: Vincent Lacombe
UTE: HIRUELA 18, Kilyénfalvi 10, Kindelan 14, TARIN 30, Ambrosio 7, Boskó 2. Csere: Dömsödi (liberó), Woock 5. Edző: Horváth András
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 2:5, 3:8, 6:12, 8:16, 13:21, 17:24. 2. játszma: 5:4, 10:6, 14:9, 16:13, 18:19, 22:22. 3. játszma: 4:6, 8:10, 9:14, 15:16, 15:20, 19:22. 4. játszma: 3:8, 9:12, 17:15, 18:21, 22:22, 24:25. 5. játszma: 1:7, 6:10, 11:12, 14:12
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Kaposvár javára
MESTERMÉRLEG
Vincent Lacombe:
– Nagy küzdelmet láthattunk, örülök annak, hogy az alapszakaszban elszenvedett két vereség után most sikerült legyőzni az Újpestet. Az volt a legfontosabb, hogy nyerjünk, bár a játék hagyott némi kívánnivalót maga után.
Horváth András: – Végig kiélezett mérkőzésen maradtunk alul. Sajnálom, hogy nem tudtuk győzelemre váltani a lehetőségeinket. Hazai pályán az egyenlítés a célunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik