Röplabda: 2025-ig hosszabbított magyar vezetőedzőjével a Suhl

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2022.10.12. 21:14
A német női röplabdabajnokságban dolgozó Hollósy László vezetőedző szerződését 2025-ig meghosszabbította a VfB Suhl Lotto Thüringen.

A 45 éves magyar tréner 2020 nyarán szerződött Suhlba, amelyet előbb a hatodik, majd a legutóbbi idényben pedig az ötödik helyig vezetett a Bundesligában. Utóbbinak köszönhetően a klub a soron következő idényben a harmadik számú európai kupasorozatban, a Challenge Kupában szerepelhet.

„Mindig is álmom volt, hogy a német első osztályban edzősködjek. Azzal a céllal érkeztem ide, hogy évről évre erősebb csapatot építsünk, de arra talán senki nem számított, hogy a harmadik évben már Európában is megmutathatjuk magunkat” – mondta Hollósy László szerdai sajtótájékoztatóján.

A szakember hozzátette, boldog Suhlban, így a vezetőségnek nem kellett sokáig győzködnie a szerződéshosszabbítás miatt. Eredeti kontraktusa jövő nyáron járt volna le a német együttesnél.

A 2019-ben Magyarországon a női csapatoknál az év edzőjének választott Hollósy korábban megfordult Finnországban és Cipruson is, a BSE-vel magyar bajnokságot, a Nyíregyházával kétszer Magyar Kupát nyert, 2013 és 2014 között pedig a női válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott.

A Suhl – amely október végén a bajnoki címvédő Stuttgart otthonában kezdi a Bundesligát – a Challenge Kupához a 32-es főtáblán csatlakozik, ahol a selejtezőből érkező szlovák Slavia EU Bratislava vagy az azeri Azerrail Baku vár majd rá.

Legfrissebb hírek

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
2026.09.23. 14:49

Magyar válogatott röplabdázó lett az MVP egy négyes tornán Amerikában

Röplabda
2026.09.18. 19:53

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Nyolc között a címvédő a női röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.01. 21:45

Német öröm, magyar bánat – a keddi röplabda Eb-mérkőzés legjobb képei

Röplabda
2026.08.26. 07:25

Női röplabda Eb: a lengyelek nagy lépést tettek a csoport második helye felé a mieink hatosában

Röplabda
2026.08.25. 20:28

Alessandro Chiappini: Meg kell próbálnunk mindent, hogy nyomás alá helyezzük a törököket

Röplabda
2026.08.23. 21:15

Női röplabda Eb: újabb német botlás a magyar csoportban

Röplabda
2026.08.23. 17:43