Női röpi BL: a Vasas a belga bajnokkal kezd a selejtezőben

CS. B., MTICS. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.06.28. 14:07
null
A Vasas a belga bajnokkal kezd a Bajnokok Ligája selejtezőjében (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
A Vasas Óbuda a belga bajnok VDK Gent Dames csapata ellen kezdi meg szereplését a női röplabda Bajnokok Ligája selejtezőjében.

 

Az európai szövetség (CEV) keddi, luxembourgi sorsolásán kiderült, az első körben kiemelt fővárosi együttes Belgiumban kezdi a párharcot október 18. és 20. között, míg a visszavágót egy héttel később rendezik.

Továbbjutás esetén a 2019–2020-as évadban főtáblás Vasas a spanyol Tenerife La Laguna és a bosnyák Bimal-Jedinstvo Brcko párharcának győztesével csaphat össze a csoportkörért. Azok a mérkőzéseket november 1. és 3., illetve 8. és 10. között lesznek, és akkor is a Vasas játszhatná hazai környezetben a visszavágót.

A második számú sorozatban, a CEV-kupában a Swietelsky-Békéscsaba a Tenerife–Brcko párharc vesztesével találkozik a 32-es főtábla első körében, míg a nemzetközi kupaújonc Szent Benedek RA a horvát Marina Kastelát kapta ellenfélül. A játéknapok december 13–15. és 20–22., a viharsarkiak kiemeltként otthon játsszák a visszavágót, a balatonfürediek ugyanakkor előbb hazai pályán fogadják riválisukat.

A férfiaknál a Fino Kaposvár kiemeltként idegenben kezd a svájci Volley Schönenwerddel november 8. és 10. között, a visszavágóra egy héttel később kerül sor a somogyi megyeszékhelyen.

A harmadik számú sorozatban, a Challenge-kupában érdekelt férficsapat, a Vegyész RC Kazincbarcika egyből a 32-es táblára kapott besorolást, ahol az izraeli Maccabi Tel-Avivval, vagy a koszovói Luboteni Ferizajjal találkozik majd november 8. és 10. között, illetve egy héttel később. A Vegyész hazai pályán vívhatja a visszavágót.

A nőknél az előző idényben BL-szereplő Fatum-Nyíregyháza is kiemeltként, a 32-es táblán várta a sorsolást: a szabolcsiak december 13. és 15., illetve 20. és 22. között az osztrák ATSC Kelag Klagenfurttal, vagy a cseh bajnok VK Prostejovval találkoznak úgy, hogy idegenben kezdenek.

Az európai kupaküzdelmekre a CEV tájékoztatása szerint 37 országból rekordot jelentő 216 csapat nevezett.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Női röpi Extraliga: Békéscsabán nyert rangadót a Vasas

Röplabda
2026.01.31. 20:01

Női röplabda Extraliga: először kapott ki a Vasas Óbuda

Röplabda
2026.01.24. 18:47

Bolgár játékossal erősített a Vasas Óbuda női röplabdacsapata

Röplabda
2026.01.20. 16:25

Női röplabda: Kiss Gréta távozott a Vasas Óbudától, külföldön folytatja

Röplabda
2026.01.19. 18:21

Kétszettes hátrányból fordította meg a Kaposvár a rangadót a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.01.17. 21:09

Női röplabda BL: idén és jövőre is Isztambulban lesz a négyes döntő

Röplabda
2026.01.13. 18:54

Európa-liga-ezüst után sorozatban hatodszor is az Eb-n a magyar női röplabda-válogatott

Röplabda
2026.01.13. 09:48

Női röplabda Extraliga: simán nyerte a Kaposvár elleni rangadót a Vasas

Röplabda
2026.01.11. 17:04
Ezek is érdekelhetik