Férfi röpi Extraliga: szerb edzőt szerződtetett a Kaposvár

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.06.02. 12:46
A szerb Szlobodan Prakljacsics lett a Fino Kaposvár SE férfi röplabdacsapatának vezetőedzője – írja az MTI.

A klub honlapjának csütörtöki közlése szerint a szakember megbízatása a 2022–2023-as évadra szól.

Prakljacsics játékosként 1994 és 2007 között Jugoszláviában, Franciaországban, Iránban és Szerbiában szerepelt. Trénerként már több országban dolgozott élvonalbeli csapatnál: 2007-től 2017-ig Iránban, 2017-től 2019-ig Törökországban, 2019 és 2020 között Oroszországban, míg az elmúlt évadban a lengyel első osztályban edzősködött, illetve tevékenykedett a szerb női strandröplabda-, valamint az iráni és a szerb férfiválogatott mellett is.

Prakljacsics elődje, az argentin Ruben Wolochin május közepén, három évad után köszönt el, családi okokra hivatkozva nem hosszabbított szerződést. Vezetésével a Fino az elmúlt három idényben öt érmet szerzett: a Magyar Kupában egy ezüsttel és két bronzzal, a bajnokságban két ezüsttel gyarapodott.

Legfrissebb hírek

Önbizalom-növelő győzelemmel kezdett férfi válogatottunk az ezüst Európa-ligában

Röplabda
2025.06.14. 17:39

Röplabda: Grózer György a Pénzügyőr új vezetőedzője

Röplabda
2025.06.10. 21:44

30 éve a Medikémia a Pick Szegedet is „lenyomta”

Képes Sport
2025.06.09. 10:25

Férfi röpi: Pádár Krisztián Monzába szerződött

Röplabda
2025.05.30. 14:17

A MÁV Előre férfi röpisei számára a bajnoki finálé első meccse volt a legnehezebb

Röplabda
2025.05.30. 10:46

Férfi röplabda Extraliga: négyen biztosan távoznak az ezüstérmes Kaposvártól

Röplabda
2025.05.28. 17:26

Férfi röplabda Extraliga: távozik az ezüstérmes Kaposvár vezetőedzője – hivatalos

Röplabda
2025.05.26. 14:35

Férfi röplabda Extraliga: Omar Pelillo marad a duplázó MÁV Előre vezetőedzője

Röplabda
2025.05.23. 15:29
Ezek is érdekelhetik