Röplabda: Pádár Krisztián már a jövőt tervezi Japánban

MTI/V. J.MTI/V. J.
2021.02.03. 14:46
null
Pádár Krisztián (jobbra) remekül érzi magát Japánban (Fotó: Dömötör Csaba – archív)
Az újdonsült édesapa, Pádár Krisztián vasárnap egyéni csúcsot jelentő 46 pontot szerzett röplabdacsapata, a japán Toray Arrows színeiben, amellyel már a következő szezonról is tárgyal.

 

A 24 éves feladóátló, Pádár Krisztián az FC Tokyo ellen aratott ötszettes győzelemre visszautalva azt mondta, előre szólt neki a vezetőedző, hogy ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy azt tervezik, rá fogják majd kihegyezni a mérkőzést.

„Nem ért váratlanul a dolog, ugyanakkor hosszú távon fizikailag nem biztos, hogy ez tartható” – utalt vissza Pádár a vasárnapi összecsapásra az M1 aktuális csatornának adott interjújában.

A játékos – akinek kedden született meg a kislánya – hozzátette, furcsállja, hogy az országban bevezetett szigorú korlátozások ellenére még mindig nézők előtt játszanak, a csapattal ugyanakkor elégedett, mert a fiatalabbak olyan munkamorállal dolgoznak, ami az ő hétköznapjait is megkönnyíti.

Meglátása szerint a nyári olimpia megrendezését a közvélemény ugyan nem támogatja, de ha valakik, akkor a japánok fennakadások nélkül meg fogják tudni rendezni az olimpiát. Saját jövőjével kapcsolatban elmondta, már tárgyalt a misimai klubbal a folytatásról, ugyanakkor még nem tudja, mit hoz a jövő.

„A mostani szerződésem május ötödikéig szól, én azonban kértem, hogy a válogatott miatt egy hónappal korábban hazajöhessek, mert május hetedikén már mérkőzést játszunk. Ezért cserébe azt ajánlottam, hogy a kieső egy hónapot a következő szezonbeli fizetésemből vonják le, de nehéz a helyzetünk, mivel a decemberi kupát a koronavírus miatt ki kellett hagynunk, az első két bajnokin sem tudtam játszani, így nem tudom, mennyire vállalják be azt, hogy az utolsó hónapban esedékes újabb kupán se legyek itt” – mondta Pádár.

A Toray Arrows a tízcsapatos bajnokságban 20 forduló után a 7. helyen áll, de riválisainál három összecsapással kevesebbet játszott.

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Közép-európai Liga: két magyar csapat indul a regionális sorozat következő idényében

Röplabda
Tegnap, 12:36

Férfi röpi Extraliga: teljes a címvédő Kaposvár kerete

Röplabda
2026.07.28. 09:20

Az Ázsia-kupán még Morijaszu irányítja a japán labdarúgó-válogatottat

Foci vb 2026
2026.07.23. 19:07

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.29. 23:06

Statisztikák: Guimaraes a brazilok új gólpasszkirálya, a fordítás jó előjel Ancelotti csapatának

Foci vb 2026
2026.06.29. 22:14

Ancelotti elárulta, miért nem küldte pályára Neymart a japánok ellen

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:53

Japán szerzett vezetést, a brazilok a második félidőben kettővel válaszoltak – videók

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:02

Martinelli volt a csodacsere, Brazília fordított, és továbbjutott Japán ellen

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:00