Női röpi: megvan a BDSE-Emericus végleges kerete

H. K.H. K.
2020.07.30. 17:52
Öt új igazolással, valamint két, az utánpótlásból felkerült tehetséggel vág neki a 2020–2021-es NB I-es idénynek a BDSE-Emericus női röplabdacsapata.

Mint az együttes tájékoztatásában olvasható, négy játékos érkezett Fehérvárról, közülük ketten, Sziládi Viktória és Orosz Bianka az utánpótlás-válogatottakban is letették a névjegyüket – szerepeltek többek között a 2018-as szófiai U18-as Európa-bajnokságon is.

Rajtuk kívül Berkó Vivien és Szabó Lilianna jött Székesfehérvárról – mindannyiukat Fésüs Irén hozta el a MÁV Előre csapatától. Ötödik igazolásként Csóka Lili érkezett Szombathelyről. A fiatal feladó tavaly ősszel az Extraligában is bizonyított, amikor Cicic Marija sérülése miatt nyolc mérkőzésen volt karmestere a Haladásnak.

Rajtuk kívül két fiatal a BDSE-Emericus sok száz fős utánpótlásábólkerült fel, így már ötfős a saját nevelésű kontingense a keretnek, amely nagyon alacsony, 19.9 éves átlagéletkorral várja a bajnokság rajtját.

Legfrissebb hírek

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
2026.09.23. 14:49

Magyar válogatott röplabdázó lett az MVP egy négyes tornán Amerikában

Röplabda
2026.09.18. 19:53

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Nyolc között a címvédő a női röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.01. 21:45

Német öröm, magyar bánat – a keddi röplabda Eb-mérkőzés legjobb képei

Röplabda
2026.08.26. 07:25

Női röplabda Eb: a lengyelek nagy lépést tettek a csoport második helye felé a mieink hatosában

Röplabda
2026.08.25. 20:28

Alessandro Chiappini: Meg kell próbálnunk mindent, hogy nyomás alá helyezzük a törököket

Röplabda
2026.08.23. 21:15

Női röplabda Eb: újabb német botlás a magyar csoportban

Röplabda
2026.08.23. 17:43