Női röpi: a Vasas fiatal liberója egy évvel hosszabbított

Vágólapra másolva!
2020.04.13. 21:10
null
Mihály Dorka marad a Vasasnál (Fotó: vasasvolleyball.hu)
Egy évvel meghosszabbította szerződését Mihály Dorka a Vasas női röplabdacsapatával – adta hírül hivatalos honlapján az angyalföldi klub.

 

„Nagyon boldog vagyok, hogy a következő szezonra is maradok, mert annak ellenére, hogy a mostani idény kényszerű és rövid véget ért, szép eredményeket értünk el. Rengeteg élményt és tapasztalatot szereztem, szereztünk, nem kellett sokat gondolkodjak, hogy maradok-e” – idézi Mihály Dorkát a vasasvolleyball.hu.

„A mostani volt az első évem liberóként, így tudtam, hogy nagyon türelmesnek kell majd lennem. Úgy érzem, a vártnál gyorsabban sikerült belerázódnom ebbe a szerepbe, ezt pedig nagyban Kubának (Jakub Gluszak, a Vasas vezetőedzője – a szerk.) köszönhetem. Miután biztossá vált, hogy a következő szezonban is ő marad a vezetőedző, nem volt kérdéses az én maradásom sem” – tette hozzá a 18 esztendős játékos.

Legfrissebb hírek

Magabiztosan verte meg a bajnok az újoncot a női röplabdabajnokságban

Röplabda
23 órája

Második meccsét is megnyerte a Kaposvár a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.18. 18:54

A röplabdázó Németh Anett úgy érzi, a lehető legjobb döntést hozta a nyári klubváltással

Röplabda
2025.10.16. 17:32

Őrületes meccsen nyert a MÁV Előre Nyíregyházán a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 17:36

Női röplabda Extraliga: Békéscsabán szerzett pontot a „kis” Vasas

Röplabda
2025.10.09. 20:26

Trónfosztás lesz, vagy egymás után ötödször nyer a Vasas a női röpi Extraligában?

Röplabda
2025.10.09. 12:06

Nehéz csoportba került az Eb-n női röplabda-válogatottunk

Röplabda
2025.10.04. 22:02

Átalakult kerettel sem változtak a címvédő Vasas Óbuda röplabdacsapatának céljai

Röplabda
2025.09.25. 16:23
Ezek is érdekelhetik