Női röplabda KEL: nagy csatában nyert a Békéscsaba

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.10. 19:42
A címvédő Békéscsabai RSE sikeresen kezdte a női röplabdázók Közép-európai Ligájának új idényét, nagy csatában, öt játszmában győzött a cseh VK UP Olomouc otthonában.

A sorozat honlapja szerint a magyar együttes a könnyedén megnyert első szett után a másodikat ugyanilyen simán elveszítette, majd a harmadik felvonás szoros békéscsabai sikert hozott, a negyedik pedig ismét simán lett a hazaiaké.

A döntő játszmában aztán a rossz kezdés (5–2) után a vendégek akarata érvényesült, akik az előző idény márciusi, békéscsabai fináléjában is 3:2-re verték meg cseh riválisukat.

A mezőny legeredményesebbje a magyar csapat montenegrói ütőjátékosa, Nikoleta Perovics volt 25 ponttal.

Kormos Mihály együttese legközelebb jövő kedden lép pályára a sorozatban, akkor otthon fogadja a szlovák Slávia EU Bratislavát.

NŐI RÖPLABDA KEL
VK UP OLOMOUC (cseh)–BÉKÉSCSABAI RSE 2:3 (–16, 14, –22, 15, –12)
Olomouc. V:
Schimpl, Jurácek (szlovákok)
OLOMOUC: Kubínová 5, Kosická 16, Trnková 2, Senková 12, Michalíková 16, Sokolová 15. Csere: Kovaková (liberó), Kossányiová, Strusková 13, Dedíková, Dudová. Edző: Jirí Teply
BÉKÉSCSABA: Tálas 2, Glemboczki 4, Bodnár 9, Perovics 24, Mlinar 16, Medics 10. Csere: Molcsányi (liberó), Szpin, Szedmák, Fábián 1, Pekárik 3, Ivanovics. Edző: Kormos Mihály
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 4:8, 8:16, 11:21. 2. játszma: 8:6, 16:10, 21:14. 3. játszma: 8:5, 16:9, 21:18. 4. játszma: 87, 16:12, 21:13. 5. játszma: 5:2, 9:10, 9:12

MESTERMÉRLEG
Kormos Mihály:
– Nagyon sok hullámvölgy volt, de szerencsére a meccs legfontosabb szakaszaiban hatékonyan és jól röplabdáztunk. A csapat nagyon szépen bizonyította, hogy ebben az összetételben is képes jól játszani, többször is jelentős hátrányból állt fel. Ellenfelünknek biztosan extra motivációt jelentett a mérkőzés, amely a tavalyi döntő visszavágója volt. Felkészülési mérkőzésen már legyőztek minket, most azonban nem sikerült, és ez nagy dolog, mert a jelenlegi Olomouc jobb, mint az előző idénybeli volt. Két sora van, és ha valakinek nem megy, azonos képességű játékos jön a pályára, ezért nagyon-nagyon értékes a sikerünk, nem mindenki fog itt nyerni.

 

Legfrissebb hírek

Röplabda: továbbjutott a BRSE, búcsúzott a Vasas a CEV-kupában

Röplabda
6 órája

Röplabda: mindhárom magyar csapat győzött szerdán a nemzetközi kupákban

Röplabda
2025.11.26. 19:56

Röplabda: fél lábbal már a Challenge-kupa következő körében a KHG Kaposvár

Röplabda
2025.11.25. 20:20

Női röplabda Challenge-kupa: mindkét meccsét Norvégiában játssza a Kaposvár

Röplabda
2025.11.21. 15:59

Női röplabda Extraliga: a címvédő Vasas Óbuda négy játszmában győzte le a Nyíregyházát

Röplabda
2025.11.16. 20:04

Női röplabda: az ötödik szettben nyerték meg a csabaiak a rangadót

Röplabda
2025.11.15. 20:18

Nyert, de nem jutott főtáblára a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
2025.11.13. 20:56

Röplabda: a DEAC már továbbjutott a Magyar Kupában

Röplabda
2025.11.11. 23:54
Ezek is érdekelhetik