Rio 2016: mosolyra fakasztotta a jövendölés a magyar indulót

Vágólapra másolva!
2016.07.31. 13:17
Nagy Péter, a Rióban rajthoz álló egyetlen magyar súlyemelő megtisztelőnek tartja, hogy az amerikai hírügynökség a várható aranyérmesek közé sorolta, de az ólomsúlyú versenyző nem gondolja, hogy nyerhet kategóriájában a pénteken kezdődő ötkarikás játékokon.

A szegediek 30 éves óriása, aki a magyar csapat utolsó egységének tagjaként augusztus 10-én kel útra Brazíliába, vasárnap az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy meghökkentette, majd mosolyra fakasztotta az AP jövendölése, amely szerint az öt riói magyar győztes egyike ő lesz.

„Jól esik, hogy olimpiai bajnoknak jósolnak, de a realitás azt mondatja velem, hogy erre vajmi kevés az esélyem” – fogalmazott Nagy Péter, aki leszögezte, hogy akadnak nála jobbak a +105 kilósok súlycsoportjában.

„Úgy gondolom, hogy az már jó szereplésnek számítana részemről, ha ott lennék a legjobb tízben. Amennyiben sikerülne országos csúcsokat elérni – mert ez a célom, így összetettben meg tudnám dönteni a 425 kilós magyar rekordot – a nyolcadik helyen végezhetek. Ez már pontszerzést jelentene” – mondta.

Nagy, aki a 2012-es londoni ötkarikás versenyeken 11. lett, s a riói a második olimpiája, elégedett a felkészülésével, s jelenlegi állapota bizakodással tölti el.

„Jó erőben vagyok, a százötvenhét kiló körüli testsúlyom is rendben van. Az idén szerencsére elkerültek a sérülések, s remélem, a hátralévő napokban sem zavarja meg semmi a munkát” – jelentette ki a jogász végzettségű súlyemelő.

A felvetésre, hogy a nagy ellenfelek egyike, a végső sikerre is esélyes Ruszlan Albegov nem indulhat Rióban (miután a sportág nemzetközi szövetsége az összes orosz súlyemelőt eltiltotta a részvételtől), Nagy Péter így reagált.

„Egyfelől tény, hogy Albegov kényszerű távolmaradásával egy aranyérem-várományos, sportágunk egyik nagy ikonja hullott ki, másfelől adott esetben egy hellyel előbbre kerülhetek a végső összetett sorrendben” – így a magyar versenyző, akit különösebben nem izgatnak a Brazíliából érkező, olykor riasztó hírek a különféle vírusokról, vagy éppen a bűnözési hullám erősödéséről.

„Szegény anyukám éppen eleget izgul helyettem is, nehogy valami terrorakció vagy fertőzés bekövetkezzen az olimpia alatt. Én nyugtatni próbálom, s a magam részéről egyáltalán nem aggódom, hogy bármi baj lehet Rióban” – szögezte le.

Az olimpia súlyemelő-versenyei augusztus 6-án kezdődnek, Nagy Péter a sportági viadal záró napján, augusztus 16-án lép dobogóra.

Legfrissebb hírek

Több száz milliós csalással vádolják Aján Tamást

Egyéb egyéni
2025.12.09. 15:56

Gerevich-díj: Imrő Dezső Kisbéren épített súlyemelőbázist

Utánpótlássport
2025.11.26. 08:59

Súlyemelés: Nagy Péter megáll a huszonegyedik bajnoki címénél

Egyéb egyéni
2025.11.25. 11:46

Súlyemelés: ifjak erődemonstrációjából sem volt hiány

Utánpótlássport
2025.11.24. 13:30

Elnöki diadal született vasárnap a súlyemelők országos bajnokságán

Egyéb egyéni
2025.11.23. 20:27

Két országos csúcs dőlt meg a súlyemelő ob nyitó napján

Egyéb egyéni
2025.11.22. 20:40

Nagy Péter: A megújulás útján a Magyar Súlyemelő-szövetség

Egyéb egyéni
2025.11.17. 12:34

Los Angeles 2028: új súlycsoportok lesznek súlyemelésben

Egyéb egyéni
2025.11.04. 13:28
Ezek is érdekelhetik