Vége! Ez volt az olimpia záróünnepsége

2024.08.11. 20:43
null
Bő két hét, 18 versenynap és 329 új bajnok avatása után a 33. nyári olimpia elérkezett a végéhez, és háromórás show után végül átadta a stafétát a négy év múlva esedékes játékok házigazdájának, Los Angelesnek.

 

Tagadhatatlan, minden tekintetben emlékezetesre sikeredett a 33. nyári játékok július 26-i nyitóünnepsége, kíváncsiak voltunk, mi sül ki a záróbuliból… A Stade de France-ban Csipes Tamara és Milák Kristóf vonult be a világtérképet ábrázoló színpadra a magyar nemzeti lobogóval (a felvezető műsorban egyébként Léon Marchand, a franciák négyszeres olimpiai bajnok úszója hosszan beszélt Milákról, a párharcukról, valamint bevágták a legendás Michael Phelpst, aki a kétszáz pillangó közvetítése alatt Marchand-nak szurkolt).

És hát ki más vihette volna el az olimpiai lángot az ikonikussá váló hőlégballonból, mint Marchand? A stadionban sorra érkeztek a küzdőtérre a magyar sportolók, szakemberek is, többek közt ragyogó mosollyal utolsó két aranyérmesünk, Márton Viviana és Gulyás Michelle. A spanyolok boldogan ugráltak, akik éremmel a nyakukban jöttek, büszkén mutogatták, és mivel ezúttal nem szakadt az eső, ellenben nagyon meleg volt, hatalmas tömeg jelent meg és fantasztikus hangulat uralkodott. Meghallgattuk ötezredszerre Joe Dessin Les Champs-Elysées című örökbecsűjét, aztán Galától a Freed From Desire-t, és itt tartották meg a vasárnapi női maratoni verseny éremátadóját is.

A folytatásban lenyűgöző performanszt láthattunk, amely árny- és fényjátékkal, vetítéssel megidézte az ókori olimpiai játékokat, illetve az öt karikából összeálló ötkarikával szimbolizálta a kontinensek összetartozását, majd a jelképet felvonták, hogy a színpadot és a környékét ellepjék a sportolók – a színpadot (legalábbis azt a részét, ahol a zenekarok játszottak) nem lett volna szabad, ahogyan arra figyelmeztetett a hangosbemondó. A szervezőbizottság beszédet tartó elnökével, Tony Estanguet-vel és a szintén felszólaló Thomas Bach NOB-elnökkel többek közt a franciák korszakos cselgáncsozója, Teddy Riner, a korábbi világcsúcstartó maratoni futó, a kenyai Eliud Kipchoge és az ötszörös olimpiai bajnok, visszavonulását Párizsban bejelentő kubai birkózó, Mijaín López is felsétált a színpadra. Los Angeles képviselője átvette az olimpiai lobogót Thomas Bachtól, így meg is kezdődött az új négyéves ciklus. Felhangzott az amerikai himnusz, majd leengedték fentről Tom Cruise-t, megidézték a Mission Impossible-t és a Top Gunt, mert a sztárfellépők is elengedhetetlenek egy ilyen nagy estén, akár építkezésen a betonkeverő. Kapcsolás LA-be, és máris felcsendült a Red Hot Chili Pepperstől a Can't Stop! Aztán a rockbanda átadta a terepet Billy Eilishnak, akit a Párizsban is fontos szerepet kapó Snoop Dogg váltott, s mellé megérkezett régi barátja, a nagyszerű Dr. Dre!

Záróakkordként megjelent a stadionban a lánggal Léon Marchand, míg Bach elnök hivatalosan is befejezettnek nyilvánította a játékokat, majd együtt elfújták a lángot.

Találkozunk 2028-ban Los Angelesben!

NYÁRI OLIMPIA 
Záróünnepség, Stade de France, Párizs – Los Angeles

A modul betöltése eltarthat néhány másodpercig.

 

Legfrissebb hírek

Héder Barna kiüresítette a cégét, a végrehajtó sem tudja utolérni

Párizs 2024
2026.03.12. 15:32

Nem jutott döntőbe Kim Minseok a tömegrajtos versenyben

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:42

Egy olimpián hat arany: Klaebo újabb rekordot döntött – videók

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 13:22

Második legjobb magyar eredmény: Kim Minseok 7. lett 1500 méteren

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 17:54

Véget ért Mikaela Shiffrin rossz olimpiai sorozata, Tóth Zita a 31. lett

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 15:01

Tóth Zita 36. a női műlesiklás első futamában, Shiffrin vezet

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 11:35

Brignone duplázott, Tóth Zita 40. a női órás-műlesiklásban

Téli olimpia 2026
2026.02.15. 14:59

Először nyert téli aranyat Brazília, Úry Bálint a 32. óriás-műlesiklásban – videó

Téli olimpia 2026
2026.02.14. 15:01
Ezek is érdekelhetik