Bach nyilatkozott: jövőre döntik el, marad-e az olimpiai program része az ökölvívás Los Angelesre

Vágólapra másolva!
2024.08.09. 17:25
Jövőre eldöntik, marad-e a boksz az olimpiai programban a 2028-as olimpiára (Fotó: Getty Images)
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint jövőre döntenek arról, hogy az ökölvívás programban marad-e a 2028-as, Los Angeles-i játékokon.

 

A német sportdiplomata pénteken egy párizsi sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a lehető leghamarabb szeretnének dönteni a jövő év folyamán, de nem várhatnak tovább, mint a 2025-ös év vége.

A NOB és a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (IBA) kapcsolata viharos. Az ötkarikás testület az IBA-t 2019-ben megfosztotta olimpiai jogaitól, például a szövetség nem szervezhette és nem rendezhette meg a 2021-es, tokiói, illetve a most zajló párizsi játékok boksztornáját, mert az IBA vezetősége az orosz elnökkel, Umar Kremljovval az élen nem teljesítette a NOB előírásait. A NOB kijelentette, négy év múlva semmiképpen sem akarja megrendezni a sportág viadalát, ahogy azt a japán és a francia fővárosban tette.

A párizsi olimpián az ökölvívást két olyan versenyző, az algériai Iman Helif és a tajvani Lin Jü-ting szereplése árnyékolta be, akiknek szervezetében magas a tesztoszteronszint és a férfiakra jellemző XY kromoszómáik vannak, mégis a női mezőnyben indulhattak. Előbbi búcsúztatta Hámori Lucát a női 66 kilogrammos súlycsoport szombati negyeddöntőjében. Az IBA a két férfias kinézetű bokszolót nem engedte indulni az általa szervezett világbajnokságon.
 

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: a szerda nem a mi délelőttünk volt a budapesti U23-as Európa-bajnokságon

Ökölvívás
2025.11.26. 12:41

Ökölvívás: Gémes Levente már érmes a budapesti U23-as Eb-n

Ökölvívás
2025.11.25. 18:47

Horváth Laura és Dobos Rebeka negyeddöntős a budapesti U23-as ökölvívó Eb-n

Ökölvívás
2025.11.25. 13:54

Egy győzelem, négy vereség a budapesti U23-as Eb-n

Ökölvívás
2025.11.23. 17:07

Gennagyij Golovkin az új World Boxing-elnök, Kovács István épp kimaradt az elnökségből

Ökölvívás
2025.11.23. 14:45

Veres Roland első menetes kiütéssel nyerte első profi bokszmérkőzését

Ökölvívás
2025.11.23. 11:39

Bokszcirkusz – Moncz Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.11.21. 23:34

Kovács István az egyik alelnökjelölt az ökölvívó-világszövetségnél

Ökölvívás
2025.11.21. 11:53
Ezek is érdekelhetik