Serie A: gyors gólváltás után ikszelt Udinében a Verona

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2023.01.30. 22:50
null
Nagy küzdelemben döntetlen lett a vége az Udinese és a Verona összecsapásának (Fotó: Getty Images)
Döntetlennel (1–1) ért véget az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 20. fordulójának záró mérkőzése: az Udinese a Hellas Veronát fogadta hétfő este.

 

A Verona az előző fordulóban a bennmaradás szempontjából fontos győzelmet aratott, s ezúttal sem kezdett rosszul – igaz, a vezető találathoz jókora szerencsére is szükségük volt a vendégeknek. A 4. percben Darko Lazovics próbálkozott távoli lövéssel, a középhátvéd Rodrigo Becao pedig ügyetlenül belefejelt a labdába, amely a saját kapujában kötött ki (VIDEÓ ITT). Az Udinese viszonylag gyorsan egyenlített, a 21. percben Luka Samardzic váltotta gólra Beto remek előkészítését (VIDEÓ ITT). A szünetre 1–1-es döntetlennel mentek a felek.

A fordulást követően a hazaiak játszottak fölényben, de előnyhöz a Verona is juthatott volna, azonban mindkét oldalon kimaradtak a lehetőségek. A pontosztozkodásnak Marco Zaffaroni csapata örülhet jobban: bár még kieső helyen áll a Serie A tabelláján, gyűjtögeti az értékes pontokat. Az Udinese ezzel szemben az európai kupaindulásért küzd.

OLASZ SERIE A
20. FORDULÓ
Udinese–Verona 1–1
(Samardzic 21., ill. Rodrigo Becao 4. – öngól)

Korábban
Bologna–Spezia 2–0
(Posch 37., Orsolini 77.)
Lecce–Salernitana 1–2 (Strefezza 23., ill. Dia 5., Vilhena 20.)

Atalanta–Sampdoria 2–0 (Maehle 42., Lookman 57.)
Cremonese–Internazionale 1–2 (Okereke 11., ill. Lautaro Martínez 21., 71.)
Empoli–Torino 2–2 (Luperto 37., R. Marin 69., ill. Ricci 82., A. Sanabria 85.)
Juventus–Monza 0–2 (Ciurria 18., D. Mota 39.)
Milan–Sassuolo 2–5 (Giroud 24., Origi 81., ill. Defrel 19., Frattesi 21., Berardi 30., Laurienté 47. – 11-esből, M. Henrique 79.)
Napoli–Roma 2–1 (Osimhen 17., G. Simeone 86., ill. El Shaarawy 75.)
Lazio–Fiorentina 1–1 (Casale 8., ill. N. González 49.)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 20 17 2 1 48–15 +33 53
2. Internazionale 20 13 1 6 40–26 +14 40
3. Lazio 20 11 5 4 36–16 +20 38
4. Atalanta 20 11 5 4 39–23 +16 38
5. Milan 20 11 5 4 37–29 +8 38
6. Roma 20 11 4 5 26–18 +8 37
7. Udinese 20 7 8 5 28–22 +6 29
8. Torino 20 7 6 7 21–22 –1 27
9. Bologna 20 7 5 8 26–30 –4 26
10. Empoli 20 6 8 6 19–24 –5 26
11. Monza 20 7 4 9 25–28 –3 25
12. Fiorentina 20 6 6 8 22–26 –4 24
13. Juventus 20 11 5 4 30–17 +13 23
14. Salernitana 20 5 6 9 25–38 –13 21
15. Lecce 20 4 8 8 19–24 –5 20
16. Sassuolo 20 5 5 10 23–31 –8 20
17. Spezia 20 4 6 10 17–32 –15 18
18. Verona 20 3 4 13 18–32 –14 13
19. Sampdoria 20 2 3 15 8–34 –26 9
20. Cremonese 20 8 12 15–35 –20 8
Pontlevonások: Juventus 15 pont
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik