K. Zs.
2023.09.17 22:52 Frissítve: 2023.09.17 23:26

Serie A: a Roma 17 év óta először rendezett ekkora bajnoki gólparádét

Az eddig nyeretlen Roma 7–0-ra legyőzte hazai pályán az Empolit az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 4. fordulójának vasárnap késő esti mérkőzésén. Otthon nyert a Fiorentina is, 3–2-re verte az Atalantát egy fordulatos csata végén. 

Romelu Lukaku mintha azt kérdezné: Srácok, ki nem lőtt még gólt? (Fotó: Getty Images)

 

ROMA–EMPOLI 7–0

José Mourinho csapata a várva várt első győzelmére hajtott, és korán egyértelművé tette, hogy nagyon nehéz lesz megakadályozni célja elérésében. Egy kezezés miatt megítélt tizenegyesből Paulo Dybala már a 2. percben megszerezte a vezetést, Renato Sanches fejes góljánál sem voltunk túl a tizedik percen, és az első félidőbe még egy öngól is belefért – Alberto Grassi a saját kapujába lőtt Bryan Cristante szorításában. 

Az önfeledt római gólgyártásba torkolló második játékrészben Cristanténak összejött az igazi gól is, és megkezdte a termelést Romelu Lukaku is.

Mire véget ért a parádé, a statisztikusok kiderítették, hogy a Roma 2006 óta először szerzett hét gólt olasz bajnokin (akkor a Cataniát tömte ki 7–0-ra), az Empolival pedig most először fordult elő, hogy ötnél több gólt szedett be Serie A-s meccsen.

FIORENTINA–ATALANTA 3–2

Az Európa-konferencialiga csoportkörében az FTC-vel is találkozó firenzeiek a 20. percben hátrányba kerültek, de a szünetre Giacomo Bonaventura szép lövésével és Lucas Martínez fejesével fordítottak.

A következő gólt az Atalanta szerezte, aztán a nem sokkal korábban csereként beálló Fiorentina-légiós, a tétovázó védők közé beugorva a labdát a kapuba pöccintő Christian Kouamé 76. percbeli találatára már nem érkezett válasz.

Az Ekl előző kiírásában döntős firenzei csapat október 5-én fogadja az FTC-t a főtáblás küzdelmek második fordulójában.

OLASZ SERIE A
4. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Fiorentina–Atalanta 3–2
(Bonaventura 35., Lucas Martínez 45., Kouamé 76., ill. Koopmeiners 20., Lookman 53.)
Roma–Empoli 7–0 (Dybala 2., 55. – az elsőt 11-esből, Renato Sanches 8., Grassi 35. – öngól, Cristante 79., Lukaku 82., Mancini 86.)
Korábban
Cagliari–Udinese 0–0
Kiállítva: Wieteska (Cagliari, 90+5.)
Frosinone–Sassuolo 4–2 (Sedira 45+4. – 11-esből, Mazzitelli 70., 76., Pol Lirola 90+6., ill. Pinamonti 7., 24.)
Monza–Lecce 1–1
(Colpani 24., ill. Krsztovics 3. – 11-esből)
Kiállítva:
Caldirola (85.), ill. Baschirotto (55.)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA

Szombaton játszották
Genoa–Napoli 2–2

Juventus–Lazio 3–1

Internazionale–Milan 5–1

Hétfőn játsszák
18.30:
 Salernitana–Torino
20.45: Verona–Bologna

Christian Koumaé a Fiorentinának győzelmet hozó gólját indul ünnepelni (Fotó: Getty Images)

 

 Az állás
  1. Internazionale 4 4 13–1 +12 12
  2. Juventus 4 3 1 9–2   +7 10
  3. Milan 4 3 1 9–7   +2   9
  4. Lecce 4 2 2 7–4   +3   8
  5. Napoli 4 2 1 1 8–5   +3   7
  6. Frosinone 4 2 1 1 7–6   +1   7
  7. Fiorentina 4 2 1 1 9–9     0   7
  8. Atalanta 4 2 2 8–5   +3   6
  9. Verona 3 2 1 4–4     0   6
10. Roma 4 1 1 2 11–6   +5   4
11. Bologna 3 1 1 1 3–4   –1   4
12. Torino 3 1 1 1 2–4   –2   4
13. Genoa 4 1 1 2 4–7   –3   4
14. Monza 4 1 1 2 3–6   –3   4
15. Lazio 4 1 3 4–7   –3   3
16. Udinese 4 3 1 1–4   –3   3
17. Sassuolo 4 1 3 5–9   –4   3
18. Salernitana 3 2 1 3–5   –2   2
19. Cagliari 4 2 2 1–4   –3   2
20. Empoli 4 4 0–12 –12   0
2023.09.27 15:37:48

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Sorozatunk ötödik részében arra keressük a választ, hol van Buffon helye a futballhősök panteonjában.

2023.09.22 08:53:28

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Átszellemülten, hazafias szenvedéllyel énekelte-üvöltötte minden kezdés előtt az olasz himnuszt.

2023.09.16 17:40:42

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Leao góljával visszajött a meccsbe a Milan, de az Internazionale így is kiütéssel nyert a városi rivális ellen.

2023.09.13 12:00:37

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

„Ha a játékvezető nem elég felkészült, inkább maradjon a lelátón, és majszoljon chipset a feleségével.”

2023.09.04 16:39:09

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

„A Juventusnál valószínűleg azt mondták magukban: »Bakker, ez egy akkora játékos, hogy kell nekünk«.”