Lautaro Martínez: Chivu tízből tízest érdemel

V. H. L.V. H. L.
2026.05.14. 13:20
null
Cristian Chivu és Lautaro Martínez a kupagyőzelem után (Fotó: Getty Images)
Első évében duplázott az Internazionale vezetőedzőjeként Cristian Chivu, a román szakember a bajnokság után az Olasz Kupában is a végső győzelemig vezette a fekete-kékeket, akik döntőben a Laziót győzték le 2–0-ra. A milánóiak második gólját szerző csapatkapitány, Lautaro Martínez a finálé utáni nyilatkozatában edzőjük érdemeit domborította ki.

Nem fukarkodott Cristian Chivu dicséretével a Lazio ellen 2–0-ra megnyert Olasz Kupa-döntő után Lautaro Martínez. A csapatkapitány mesterének méltatása mellett a csapat lelkierejét is kiemelte, megjegyezve, hogy a lehangolóan sikerült előző idény után példásan sikerült talpra állniuk. 

„Nagyon sokat jelent számunkra ez a győzelem, mert nem volt könnyű dolgunk az elmúlt évadban történtek után. De remek idényt zártunk, játékintenzitás, játékminőség és eredmények tekintetében is. Végtelenül büszke vagyok arra, hogy újabb trófeát sikerült elhódítanunk. Az Interről mindenki beszél mindenfélét, de nézzük meg, mi mindent értünk el az elmúlt néhány évben. Folytattuk a megkezdett utat, s íme itt az újabb serleg. Cristian Chivu pedig tízből tízest érdemel, nála többet senki nem segített nekünk” – fogalmazott a 2022-es világbajnok.

Az Inter mestere visszafogottan, de boldogan értékelt: „Két címet nyertünk, mind a kettőt megérdemelten, mert remek idényünk volt. Örülünk a sikerünknek és mindennek, amit az utóbbi esztendőkben sikerült megvalósítanunk.  Fantasztikus szurkolóink vannak, akik mindig mellettünk álltak. Most élvezzük a munkánk gyümölcseit – a bajnoki és kupaarany nem jön magától, semmilyen trófeát nem könnyű elhódítani.”

A vesztes stratéga, Maurizio Sarri elárulta, milyen tervvel igyekeztek megállítania a milánóiakat: „Azért védekeztünk mélyebben az első félidőben, mert szombaton észrevettük, hogy az Inter a másodikban kevésbé agresszívan játszik, nem tudják fenntartani a nyomást kilencven percen keresztül. Sajnos egy egyébként szervezetten végigfutballozott első játékrész után két gólt ajándékoztunk ellenfelünknek, ezzel a saját dolgunkat nehezítettük meg. Próbáltuk összekapni magunkat, Tijjani Noslinnak és Boulaye Diának is megvolt a maga helyzete, de nem tudtak betalálni. Tisztában voltunk vele, hogy az Inter technikailag jobb nálunk, de reméltük, hogy nem úgy zajlik majd a mérkőzés, ahogyan zajlott.”

OLASZ KUPA
DÖNTŐ
Lazio–Internazionale 0–2 (Marusics 14. – öngól, L. Martínez 35.)

 

Legfrissebb hírek

Serie A: a Lazio győzött Velencében, beérte a Romát és az Intert

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 22:57

Nagy nehezen továbbjutott a Genoa az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.09.15. 19:53

Kétgólos hátrányba került Rómában a Milan, de ötvenmilliós igazolása gyors duplájával egyenlített

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 20:03

Mourinho nem érti, miért nem Courtois-t választották az Inter elleni mérkőzés legjobbjának

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 09:57

Kihasználta az Inter hibáit, így egy góllal jobb volt a Real Madrid a nap rangadóján

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 23:00

Maldini-góllal nyert a Cagliari, továbbra is hibátlan a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.09.07. 22:50

Olasz Kupa: idegenben ejtette ki a Cagliarit a másodosztályú Verona

Olasz labdarúgás
2026.09.03. 23:00

Olasz Kupa: a Sassuolo tizenegyesekkel, az Udinese szoros győzelemmel jutott tovább

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 23:21