A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

B. A. P.B. A. P.
2026.01.31. 22:53
null
Legyőzte a Fiorentinát a Napoli (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 23. fordulójában a Sassuolo 3–1-re nyert Pisában, míg a Napoli hazai pályán 2–1-re megverte a Fiorentinát, a Cagliari pedig négy góllal küldte haza a Veronát.

PISA–SASSUOLO

Legutóbb az 5. és a 6. fordulóban nyert egymás után két meccset a Sassuolo, amely az előző héten a Cremonesét, ezúttal pedig a Pisát múlta felül. A vendégek már az első félidőben két góllal vezettek. A második félidő elején a Pisa ugyan szépített, de az 58. percben Ismaël Koné kapáslövésével eldőlt a mérkőzés (1–3).

NAPOLI–FIORENTINA

A Chelsea elleni vereség következtében a Napoli nem jutott be a rájátszásba a Bajnokok Ligájában. Antonio Conte csapata a kieső helyen tanyázó Fiorentina ellen javíthatott. A nápolyiak remekül kezdtek, Antonio Vergara már a 11. percben megszerezte a vezetést, majd hiába volt Roberto Piccoli révén kapufája a vendégeknek, újabb gólt a Napoli szerzett. A fordulást követően Vergara kitette a labdát a jobb szélen álló Miguelnek, aki befelé cselezve gyönyörűen tekert ballal a kapu jobb oldalába, a kapufa mellé. Az izgalmakról Manor Szolomon gondoskodott, aki az 57. percben az Alex Meretről kijövő labdát passzolta a kapuba. A szépítés után nem tudtak veszélyeztetni a vendégek, a Napoli 2–1-es győzelmével hat pontra megközelítette a vasárnap játszó Intert.

CAGLIARI–VERONA

Továbbra sincs meg az első 2026-os győzelme a Veronának. A Cagliari már az első félidőben hajrájában kétgólos előnybe került. Aztán a szünet után Amin Sarrt kiállította a játékvezető, az emberelőnyt kihasználva a második félidő végén is újabb két gólt szereztek a hazaiak, akik így sorozatban harmadik győzelmüket aratták; a Verona maradt a tabella utolsó helyén.

OLASZ SERIE A
23. FORDULÓ, szombati mérkőzések
Pisa–Sassuolo 1–3 (Aebischer 51., ill. Berardi 25., Caracciolo 45+1. – öngól, I. Koné 58.)
Napoli–Fiorentina 2–1 (Vergara 11., Miguel Gutiérrez 49., ill. Szolomon 57.)
Cagliari–Hellas Verona 4–0 (Mazzitelli 36., Kilicsoy 45+2., Sulemana 84., Idrissi 90+1.)
Kiállítva: A. Sarr (51., Verona)

A TOVÁBBI PROGRAM
Vasárnap játsszák
12.30: Torino–Lecce (Tv: Match4)
15.00: Como–Atalanta (Tv: Match4)
18.00: Cremonese–Internazionale
20.45: Parma–Juventus (Tv: Match4)
Hétfőn játsszák
20.45: Udinese–Roma (Tv: Arena4)
Kedden játsszák
20.45: Bologna–Milan (Tv: Arena4)
Pénteki mérkőzés
Lazio–Genoa 3–2 (Pedro 56. – 11-esből, Taylor 62., Cataldi 90+10. – 11-esből, ill. Malinovszkij 67. – 11-esből, Vitinha 75.)

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk 

1. Internazionale

22

17

1

4

50–19

+31 

52 

2. Milan

22

13

8

1

35–17

+18 

47 

3. Napoli

23

14

4

5

33–21

+12 

46 

4. Roma

22

14

1

7

27–13

+14 

43 

5. Juventus

22

12

6

4

35–17

+18 

42 

6. Como

22

11

7

4

37–16

+21 

40 

7. Atalanta

22

9

8

5

30–20

+10 

35 

8. Lazio

23

8

8

7

24–21

+3 

32 

9. Bologna

22

8

6

8

32–27

+5 

30 

10. Sassuolo

23

8

5

10

27–29

–2 

29 

11. Udinese

22

8

5

9

25–34

–9 

29 

12. Cagliari

23

7

7

9

28–31

–3 

28 

13. Genoa

23

5

8

10

27–34

–7 

23 

14. Cremonese

22

5

8

9

20–29

–9 

23 

15. Parma

22

5

8

9

14–26

–12 

23 

16. Torino

22

6

5

11

21–40

–19 

23 

17. Lecce

22

4

6

12

13–29

–16 

18 

18. Fiorentina

23

3

8

12

25–36

–11 

17 

19. Pisa

23

1

11

11

19–40

–21 

14 

20. Verona

23

2

8

13

18–41

–23 

14 

 

 

Legfrissebb hírek

A Cremonese otthonában aratott gólzáporos győzelmet a Fiorentina

Olasz labdarúgás
Tegnap, 22:43

Serie A: Maldiniék legyőzték a Milant Rómában

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 22:27

Serie A: a Roma vezetett, de a Como fordított, és megint nyert

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 20:04

Serie A: megvan a Pisa második győzelme, egyre nagyobb bajban a Verona

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 17:03

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Az öngólok megpecsételték a Parma sorsát Torinóban

Olasz labdarúgás
2026.03.13. 22:50

Duplázott a magyarok réme; három vendégsiker a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.03.12. 20:57

Firenzéből szerződtetne csatárt a Milan – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.03.11. 12:34
Ezek is érdekelhetik