Firenzéből szerződtetne csatárt a Milan – sajtóhír

M. B.M. B.
2026.03.11. 12:34
Moise Kean (Fotó: Getty Images)
A Fiorentina házi gólkirályával, Moise Keannel erősítené meg támadósorát a Massimiliano Allegri vezette AC Milan – írja a La Gazzetta dello Sport.

Az olasz sportlap információi szerint a Milan már felvette a kapcsolatot Kean átigazolásával kapcsolatban a Fiorentinával. Mint ismert, a 26 éves támadó tavaly augusztusban szerződést hosszabbított a „violákkal”, melynek értelmében a kivásárlási ára 52 millió euróról 62 millióra emelkedett – fontos megjegyezni, hogy ez csupán július első két hetében érvényes, ezt követően a Fiorentina annyit kérhet Kean játékjogáért, amennyit jónak lát. A milánói „vörös-feketék” most azért lobbiznak toszkán kollégáiknál, hogy engedjék el kevesebb pénzért az olasz válogatott csatárt, aki a jelenlegi idényben nyolc gólnál jár a bajnokságban.

Allegri egyébként vélhetően azért szeretné megszerezni Keant, mert korábban a Juventusnál már dolgoztak együtt – 2016-ban ráadásul épp az ő keze alatt mutatkozott be a csatár a felnőttek között.

A már említett forrás megjegyzi, hogy a Milan Kean mellett a BVB guineai centere, Serhou Guirassy, illetve a rivális Juventusban szereplő Dusan Vlahovics iránt is élénken érdeklődik – utóbbi szerződése egyébként a mostani idény végén jár le. A Milan házi góllövőlistáját Rafael Leao és Christian Pulisic vezeti fejenkét 10 góllal, míg a télen kölcsönvett Niclas Füllkrug szerződtetése nem nevezhető sikertörténetnek, miután a német támadó 12 bajnokin egy találatnál jár.

 

Legfrissebb hírek

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
Tegnap, 11:50

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 23:07

Serie A: öngól a hajrában, döntetlennel zárta az idényt az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.05.22. 22:56

Összeomlott a Juventus a Fiorentina ellen, örülhet a Milan és a Roma

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 14:19

A Roma kiütötte a Fiorentinát, a Lazio 92. percben szerzett góllal lökte a kiesés felé a Cremonesét

Olasz labdarúgás
2026.05.04. 22:46

A Milan kikapott a Sassuolótól, és a Juventus sem tudta megverni a kieső Veronát

Olasz labdarúgás
2026.05.03. 19:57

Három MU-játékos közül választhat a Milan Leaóért cserébe – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.04.29. 11:06

A horvát szövetségi kapitány bízik benne, hogy Modric játszhat a vb-n

Foci vb 2026
2026.04.28. 14:32
Ezek is érdekelhetik