Debrecenben végre elkezdődött a bokszszezon!

L. P. I.L. P. I.
2026.03.17. 21:58
null
Gálos Roland (pirosban) egyhangú pontozással kapott ki (Fotó: Czinege Melinda)
Maratoni programmal, 54 mérkőzéssel elkezdődött Debrecenben az idei ökölvívó Bocskai István-emlékverseny, amelyen 10+10 súlycsoportban avatnak győztest pénteken és szombaton.

 

Miközben Kovács Richárd távolmaradása, sőt, visszavonulása kavar kisebb hullámokat a nyilvánosságban, a debreceni Oláh Gábor utcai sportcsarnokban felhangzott a gong, és a magyaron kívül 18 nemzet legjobb bunyósaival elkezdődött a 70. nemzetközi TippmixPro Bocskai István-emlékverseny.

Eb-bronzérmesünkkel kapcsolatban különösebb hírértéke nincs annak, hogy miután sajnálatos sérülései miatt a párizsi olimpia 63.5 kilós negyeddöntője óta nem bokszolt, a szövetségtől tavaly decemberig mégis a válogatottakat megillető támogatást kapott, ám mivel az Emanuele Renzini szövetségi kapitány által minden ökölvívónak a kerettagság feltételéül szabott edzőtáborokat és összetartásokat nem vállalta, a Bocskain pedig nem indult, kikerült a MÖSZ támogatotti köréből – amit természetesen nehezményez. Mivel a 29. évében járó Kovács felhagyott az amatőr bunyóval és profi karriert tervez, szurkolni továbbra is lehet neki, ám innentől az „olimpiai” ökölvívás értelemszerűen nem számol vele.

Na de vissza azokhoz, akikkel viszont igen. Gálos Roland nem feltétlenül tartozik közéjük, hiszen a 30 éves bajai bunyós (Tokió egyetlen magyar olimpiai résztvevője) ma már nem jelenti az élvonalat, de megmérette magát Debrecenben, és 60 kg-ban egyhangú pontozással alulmaradt a holland Mahmoud Al Chabounnal szemben.

A lányoknál a válogatott Horváth ikrek egyike, az 54 kilós Laura kiélezett, szoros csatában kapott ki az azeri Rahimovától, a nehézsúlyú Kiss Levente pedig sajnos alig emlékeztetett egykori, a korosztályos világversenyekről ragyogó érmeket szállító önmagára: Erdei Zsolt tanítványa 3:2-es pontozással alulmaradt a skót Robert McNultyval szemben. Kár volt érte.

Mint ahogyan a 80 kilós Simon Márkó vereségéért is, hiszen nála az angol Bobby Wallace volt 4:1 arányban jobb, ellenben a 85 kilós súlycsoport egyik hazai frontembere, Kovács Pál végül szorosba forduló meccsen elbúcsúztatta a cseh Daniel Komáreket.

És a nap krónikájához hozzátartozik az is, hogy Kovács István MÖSZ-elnök a ringben zajló csaták árnyékában a küzdőtéren szentesítette aláírásával a Debreceni Egyetemmel kötött stratégiai megállapodást – a hazai felsőoktatási intézmények sorában immár negyedikként.

 

Legfrissebb hírek

A World Boxing semlegesként engedélyezi az oroszok és fehéroroszok versenyzését

Ökölvívás
2026.04.29. 10:36

Népsport: Marciano, az igazi Rocky

Népsport
2026.04.27. 08:05

Kuhta Vladiszlava világkupadöntős!

Ökölvívás
2026.04.25. 23:03

Ökölvívás: sűrű időszak előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.25. 11:51

Kuhta Vladiszlava már biztosan érmes a brazíliai vk-versenyen

Ökölvívás
2026.04.24. 20:24

Gyász: labdarúgóedző vesztette életét a győri kerékpáros balesetben

Labdarúgó NB II
2026.04.24. 16:12

Ökölvívó-vk: elfogytak a magyar férfiak

Ökölvívás
2026.04.24. 09:29

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava olimpiai ezüstérmest vert meg a vk-versenyen

Ökölvívás
2026.04.21. 20:52
Ezek is érdekelhetik