Rómában nyert nagy iramú rangadót a bajnok Napoli

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2025.11.30. 23:11
null
Neres (kékben) döntött a három pontról (Fotó: Getty Images)
Vasárnap a Serie A esti csúcstalálkozóján a Napoli David Neres góljával legyűrte az AS Romát.

A forduló rangadóját este Rómában rendezték meg, ahol a Napoli lépett pályára. Szenzációs hangulatban, szinte teljesen megtelt stadionban nagy iramban kezdődött a mérkőzés, a vendégek nekiestek a fővárosiaknak, az első percekben alig kapott levegőt a Roma. A félidő derekán már hazai akciókat is láthattunk, de a gólveszély hiányzott a római támadásokból. Majd kiderült, az agresszív letámadás helyett a türelmes visszahúzódás hozhat eredményt: a saját tizenhatosán szerzett labdát a bajnok, David Neres indult meg, majd a Rasmus Höjlundtól visszakapott labdát mintegy nyolcvan méter sprint után a kapu közepébe lőtte. Mintaszerű kontra volt, de ehhez kellett a lyukas római védelem is.

A szünet után próbált sebességet váltani a házigazda, de nem tudott igazán veszélyes helyzeteket kialakítani, miközben a Napoli ellentámadásaiban sokszor benne volt a második gól lehetősége. Egyre inkább fölénybe került a fővárosi együttes, aztán pályára lépett Paulo Dybala is. Változatos, lüktető volt a játék, nagy iramban hatalmas küzdelem zajlott a pályán, a vendégek megőrizték előnyüket, így a Roma – csakúgy, mint az Inter ellen – otthon kapott ki a rangadón.

S régen látott módon szoros a tabella eleje: a Milan és a Napoli 28-28, az Inter és a Roma 27-27 ponttal várja a folytatást.

ÖSSZEFOGLALÓ

OLASZ SERIE A
13. FORDULÓ, VASÁRNAP
Roma–Napoli 0–1 (David Neres 36.)
Atalanta–Fiorentina 2–0 (Kossounou 41., Lookman 51.)
Pisa–Internazionale 0–2 (La. Martínez 69., 83.)
Lecce–Torino 2–1 (L. Coulibaly 20., Banda 22., ill. C. Adams 57.)

HÉTFŐ
20.45: Bologna–Cremonese (Tv: Match4)
SZOMBAT
Milan–Lazio 1–0 (Leao 51.)
Juventus–Cagliari 2–1 (Yildiz 27., 44., ill. S. Esposito 26.)
Genoa–Hellas Verona 2–1 (Colombo 40., Thorsby 62., ill. Belgali 21.)
Parma–Udinese 0–2 (Zaniolo 11., K. Davis 65. – 11-esből)
PÉNTEK 
Como–Sassuolo 2–0 (Duvikasz 14., A. Moreno 53.)

   
1. Milan1384119–9+1028
2. Napoli1391320–11+928
3. Internazionale139428–13+1527
4. Roma139415–7+827
5. Bologna1273221–8+1324
6. Como1366119–7+1224
7. Juventus1365217–12+523
8. Lazio1353515–10+518
9. Udinese1353514–20–618
10. Sassuolo1352616–16017
11. Atalanta1337316–14+216
12. Cremonese1235413–16–314
13. Torino1335512–23–1114
14. Lecce1334610–17–713
15. Cagliari1325613–19–611
16. Genoa1325613–20–711
17. Parma132569–17–811
18. Pisa1317510–18–810
19. Fiorentina136710–21–116
20. Verona13678–20–126

 

 

Legfrissebb hírek

Serie A: Rabiot kivégezte a Comót, a Milan tapad az Interre

Olasz labdarúgás
8 órája

Esposito volt a hős, az Inter növelte előnyét a Serie A élén

Olasz labdarúgás
2026.01.14. 22:50

Márai Sándor könnyei és a scudettóig tartó csók – nápolyi jelentés

Olasz labdarúgás
2026.01.14. 20:33

Che Adams duplázott, a Torino kiejtette a Romát az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2026.01.13. 23:04

Eltiltást kapott Conte az Inter elleni meccsen történt kiállítása miatt

Olasz labdarúgás
2026.01.13. 17:08

Serie A: a Juventus öt góllal küldte haza a Cremonesét

Olasz labdarúgás
2026.01.12. 22:55

Serie A: Chivu figyelmeztetett, szerinte négy-öt csapat is versenyben van a bajnoki címért

Olasz labdarúgás
2026.01.12. 10:02

McTominay duplázott, a Napoli kétszer egyenlített az Inter otthonában

Olasz labdarúgás
2026.01.11. 22:43
Ezek is érdekelhetik