Robbie Keane nem foglalkozik a kimaradó Varga körüli pletykákkal

2025.11.30. 22:51
null
Robbie Keane (jobbra) fogadhatta Hornyák Zsolt gratulációját (Fotó: Kovács Péter)
Az NB I 15. fordulójának záró mérkőzésén a Ferencváros 2–1-re legyőzte Felcsúton a Puskás Akadémiát. A meccs utáni sajtótájékoztatón Robbie Keane elárulta: nem foglalkoztatja a bajnokság jelenlegi állása, sem a Varga Barnabás körüli pletykák.

Mint ismert, vasárnap este a bajnoki címvédő Ferencváros a második félidő elején hat perc alatt szerzett két góljának köszönhetően 2–1-re legyőzte a legutóbbi bajnoki ezüstérmes Puskás Akadémiát. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Hornyák Zsolt, a felcsútiak vezetőedzője úgy értékelte, hogy csapata ugyan az első félidőben nyomás alatt tartotta az FTC-t, a második félidő eleji hatperces rövidzárlat azonban megpecsételte a sorsát.

Ugyanitt Robbie Keane, a győztes zöld-fehérek szakvezetője elmondta, nem foglalkoztatja a bajnokság jelenlegi állása, és szóba hozta azt is, hogy a Fradi keretéből ezúttal fáradtság miatt kimaradó Varga Barnabás körüli híresztelésekkel sincs dolga. A góllövőlistát tíz góllal vezető válogatott csatár ugyanis ezúttal a zöld-fehérek keretébe sem került be, mint kiderült, szombat délután közölte az ír vezetőedzővel, hogy a sok mérkőzés miatt fáradt, így kihagyná a vasárnap esti rangadót. A mérkőzés előtt szárnyra kaptak olyan hírek is, hogy a csatárért külföldi ajánlat futott be.

LABDARÚGÓ NB I
15. FORDULÓ
Puskás Akadémia FC–Ferencvárosi TC 1–2 (0–0)
Felcsút, Pancho Aréna, 3242 néző. Vezette: Rúsz
Gólszerző: Dárdai P. (67.), ill. Kanikovszki (54.), Gruber (60. – 11-esből)

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 21:28

Hat perc alatt szerzett két góllal nyert az FTC Felcsúton

Varga Barnabás nem volt a keretben, de nélküle is jöttek a zöld-fehér gólok. A PAFC-nak csak fellángolásai voltak, Szappanos többször is nagyot védett, a Ferencváros már a 2. a tabellán.

 

   
1. Debreceni VSC1584325–19+628
2. Ferencvárosi TC1474330–17+1325
3. Paksi FC1566332–24+824
4. Kisvárda1472518–22–423
5. ETO FC Győr1465327–15+1223
6. Puskás Akadémia1564521–20+122
7. MTK Budapest1562728–29–120
8. Zalaegerszegi TE1554623–22+119
9. Újpest FC1544721–26–516
10. Diósgyőri VTK1536621–27–615
11. Nyíregyháza Spartacus1535718–29–1114
12. Kazincbarcika1432914–28–1411
AZ ÁLLÁS

 

Legfrissebb hírek

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
4 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
6 órája

Kovácsréti duplázott volt csapata ellen, a Vasas fordulatos meccsen győzte le a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
7 órája

Fradiváros: az FTC utóellenőrzési kérelmekkel fordult a sportért felelős Belügyminisztériumhoz

Labdarúgó NB I
8 órája

Svájci center érkezett az ETO FC-hez – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
12 órája

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai támadóval erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
17 órája