Bősze Levente a Como játékosa lett – hivatalos

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2025.09.13. 16:05
null
Fotó: DAC
A szlovák élvonalban (Niké Liga) érdekelt DAC a hivatalos felületein közölte, hogy az idény végéig kölcsönadta Bősze Leventét az olasz élvonalban (Serie A) érdekelt Comónak, amely kivásárlási opcióval is rendelkezik majd.

Bősze Levente még ezt megelőzően egy újabb évvel, 2028 júniusáig hosszabbította meg eredeti szerződését a Dunaszerdahellyel. Tekintettel a játékos életkorára, a klubváltáshoz a FIFA engedélyére is szükség volt, ám mostanra már semmi akadálya, hogy a fiatal labdarúgó Olaszországban folytassa pályafutását.

A 16 éves középpályás elsősorban a tartalékcsapatban (Primavera) juthat szóhoz, de nem kizárt, hogy a Cesc Fabregas vezette felnőttkeretben is számításba veszik majd.

„Levi az akadémiánk egyik legnagyobb tehetsége. Büszkék vagyunk rá, hogy a játéktudása egy olyan ambiciózus klubnak is feltűnt, mint a Como. Az a tény, hogy tizenhat évesen az egyik legjobb európai bajnokság csapata választotta ki őt, egy óriási dicséret neki és az akadémiánkon folyó munka számára. Ez a kölcsönjáték lehetőséget ad Levinek, hogy egy rendkívül versenyképes környezetben lépjen előre és a fejlődése jelenlegi szakaszában megtapasztaljon egy eltérő futballkultúrát. Bízunk benne, hogy ez a jövőre nézve erősebbé teszi őt” – nyilatkozta a klub honlapján a DAC ügyvezető igazgatója, Jan Van Daele.

 

Legfrissebb hírek

DAC: teli gázzal tovább

Minden más foci
7 órája

Serie A: ismét nyert a Como, fordított és otthon tartotta a három pontot a Lazio

Olasz labdarúgás
10 órája

Csapatszellem viszi előre a legjobb idénykezdését futó DAC-ot

Minden más foci
2026.10.29. 11:32

Tovább menetel a DAC, már nyolc ponttal vezet a Slovan előtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.10.28. 20:50

Őrült kezdés után a Lazio egy órán át emberelőnyben játszva győzött a Sassuolo otthonában

Olasz labdarúgás
2026.10.27. 22:50

Tovább robog a DAC, most a Rózsahegyet ütötték ki a csallóköziek

Minden más foci
2026.10.24. 21:23

Fabregas: Az én döntésem miatt kaptuk a gólt

Bajnokok Ligája
2026.10.22. 16:40

Bruno Fernandes az edzői stábot, Michael Carrick a játékosait bírálta az MU comói veresége miatt

Bajnokok Ligája
2026.10.22. 09:59