Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.06.09. 16:32
null
Cristian Chivu ül le az Inter kispadjára (Fotó: inter.it)
A Balogh Botondot is foglalkoztató Parma labdarúgócsapatától távozó Cristian Chivut nevezték ki az Internazionale vezetőedzőjének.

A 44 éves román edző 2027. június 30-ig szóló szerződést kötött az Interrel – számolt be róla a milánói klub hétfőn. Cristian Chivu az Internazionale kispadján Simone Inzaghi helyét veszi át, aki múlt héten négy szezon után távozott a fekete-kékektől, három nappal azt követően, hogy a csapat 5–0-ra elveszítette a Bajnokok Ligája-döntőt a PSG ellen.

A játékosként 75-szörös román válogatott Chivu a CSM Resita és az Universitatea Craiova után 1999-ben állt légiósnak és igazolt a holland Ajaxhoz, az amszterdamiaknál töltött négy éve után pedig Olaszországba, az AS Romához szerződött, ahonnan ugyancsak négy év után távozott és lett az Inter futballistája. Chivu hét, Milánóban töltött év után 2014-ben vonult vissza, s 2018-ban épp az Inter utánpótlásában kezdett edzősködni. A tréner tavaly nyáron hagyta el egykori klubját, s idén februárban nevezték ki a Balogh Botondot is foglalkoztató Parmánál, amely megőrizte élvonalbeli tagságát – a mérlege három győzelem, hét döntetlen és három vereség volt.

 

 

 

Legfrissebb hírek

AC Milan: „Bárkit legyőzhetünk, most már álmodhatunk” – Fradi előtt, Inter után

Olasz labdarúgás
20 órája

A remekül futballozó Milan megverte az Intert a városi rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 22:45

Káosz és nyugalom: itt a Derby della Madonnina

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 12:59

Videó: a két milánói gigász bemutatta az új stadion látványtervét

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 22:33

Amorim: Már az első perctől kezdve éreztem, hogy fáradtak vagyunk

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 10:55

Serie A: az Inter két öngóllal állt az élre, négyet kapott otthon a Milan

Olasz labdarúgás
2026.10.28. 20:35

Jiménez óriási góljára a 91. és a 97. percben válaszolt az Inter

Olasz labdarúgás
2026.10.25. 14:36

Emberhátrányban győzött az Inter; linzi meglepetés Lisszabonban

Bajnokok Ligája
2026.10.21. 23:03