Serie A: az Atalanta és a Fiorentina is kétgólos győzelmet aratott

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.24. 17:08
null
Sima győzelmet aratott otthon az Atalanta (Fotó: AFP)
Az Atalanta a Cagliari, míg a Fiorentina az Udinese ellen aratott 2–0-s győzelmet az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 5. fordulójában vasárnap.


Atalanta–Cagliari 2–0

Az Atalanta-szurkolók már a 24. percben felkaphatták a fejüket, hisz Charles De Ketelaere betalált a kapuba, viszont a videóbíró les miatt visszavonta a találatot. Nem kellett sokat várni az érvényes gólra sem, hiszen a 33. percben egy szép passz után Ademola Lookman könnyedén gurította az üres kapuba a labdát (VIDEÓ ITT!).

A folytatásban ugyan nagyon visszahúzódva játszottak a hazaiak, mégis sikerült megduplázniuk az előnyüket a 76. percben: Mario Pasalic elé pattant a labda, aki egyből a kapuba lőtte azt, és ezzel be is biztosította az Atalanta győzelmét (VIDEÓ ITT!).

Udinese–Fiorentina 0–2

Az eddig nyeretlen Udinese meglepő módon sokkal összeszedettebben kezdte a találkozót és több helyzetet is ki tudott alakítani, de ez mit sem ért, mivel a 32. percben mégis a vendégek szerezték meg a vezetést jelentő gólt, mikor Lucas Martínez Quarta a gyönyörűen előre ívelt labdát juttatta be a kapuba (VIDEÓ ITT!).

A fordulás után továbbra is a hazaiak voltak agresszívabbak, de végül ismét ők húzták a rövidebbet. A hosszabbításban Giacomo Bonaventura erőből, de nagyon pontosan lőtte a labdát a bal alsóba (VIDEÓ ITT!). Az Udinese így továbbra sem tudta megszerezni első győzelmét az idényben.

OLASZ SERIE A
5. FORDULÓ
Atalanta–Cagliari 2–0
(Lookman 33., Pasalic 76.)
Udinese–Fiorentina 0–2
(L. Martínez Quarta 32., Bonaventura 90+2.)

KÉSŐBB
18.00: Bologna–Napoli (Tv: Sport2)
20.45: Torino–Roma (Tv: Sport2)

KORÁBBAN
Empoli–Internazionale 0–1 (Dimarco 51.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Sassuolo–Juventus 4–2 (Laurienté 12., Berardi 41., Pinamonti 82., Gatti 90+5. – öngól, ill. Vina 21. – öngól, F. Chiesa 78.)
Lazio–Monza 1–1 (Immobile 12. – 11-esből, ill. Gagliardini 36.)

Milan–Hellas Verona 1–0 (Rafael Leao 8.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Salernitana–Frosinone 1–1 (Cabral 52., ill. Romagnoli 12.)
Lecce–Genoa 1–0
(Oudin 83.)

Legfrissebb hírek

Kinevezte új vezetőedzőjét Balogh Botond csapata

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 18:41

Serie A: Dzeko átment az orvosin, megérkezett Firenzébe

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 17:23

Buffon: A legjobb döntést hoztuk, Gattuso lesz az új olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2025.06.15. 09:18

Igor Tudorral hosszabbított a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 17:45

Serie A: egymást válthatják a korábbi Milan-csatárok az újonc Pisa kispadján

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 15:50

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32

Claudio Ranieri igent mondott az olasz válogatott hívására – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 13:06
Ezek is érdekelhetik