Serie A: korábbi MU-játékos érkezik Rómába – sajtóhír

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.06.12. 13:09
null
Matics öt év után távozik Manchesterből (Fotó: Getty Images)
Nemanja Matics, a Manchester United és a Chelsea FC korábbi játékosa az AS Romában folyatja pályafutását – írja Fabrizio Romano, átigazolási hírekkel foglalkozó újságíró. A 33 éves középpályás hétfőn esik át az orvosi vizsgálatokon és írja alá a szerződését.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Nemanja Matics bejelentette, távozik a Manchester United csapatától. A szerb középpályás a hírek szerint José Mourinho együtteséhez, az AS Romához szerződik. A portugál edző már 2021 nyarán is meg akarta szerezi Maticsot, de akkor ez nem sikerült.

Matics ingyen érkezik a rómaiakhoz, egyéves szerződést ír alá, amit később meghosszabbíthatnak. A szerb válogatottban 48-szor pályára lépő játékos 2017-ben 50 millió euróért szerződött a MU-hoz a Chelsea FC-től. 189 tétmeccsen játszott az MU-ban, ezeken a találkozókon négyszer volt eredményes és kiosztott 11 gólpasszt.


 

Legfrissebb hírek

Nehéz örökség: tizenkilenc évesen visszavonult Francesco Totti fia

Olasz labdarúgás
2025.07.28. 16:24

A Fenerbahce elnöke szerint Mourinho a világ legunalmasabb embere

Minden más foci
2025.07.27. 19:59

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41
Ezek is érdekelhetik