Légiósok: Szalai Attila iránt a Milan is érdeklődik

2021.12.28. 13:19
null
Szalai Attila a Milant is érdekli (Fotó: AFP)
A La Gazzetta dello Sport információ szerint az AC Milan is érdeklődik Szalai Attila, a Fenerbahce magyar védője iránt.

 

Az olasz lap megemlíti, hogy a Milan 13 gólt kapott az előző kilenc tétmeccsén – ez a lap szerint sok – ezért a Serie A második helyén álló csapatnak szüksége lesz egy új védőre a téli átigazolási szezonban.

Az egyik opció Szalai Attila lehet, akit az olasz lap szerint 11 millió euróért meg lehetne szerezni, és ez lényegesen alacsonyabb összeg, mint Sven Botman (Lille) 30 milliós vagy Abdou Diallo (PSG) 20-25 milliós ára.

A Gazzetta szerint a pénzen kívül Szalai mellett szól, hogy középső és szélső védőként is tud játszani. A lap hozzáteszi, hogy a Napoli is érdeklődik Szalai iránt, de Luciano Spalletti csapatánál nem ő az első számú opció.

Mint arról már korábban beszámoltunk, olasz sajtóhírek szerint a Napoli a görög Kosztasz Manolaszt pótolhatja Szalaival. A védőt már idén áprilisban is összeboronálták a Napolival az olasz sajtóban, azóta pedig leghangosabban a Bajnokok Ligája-címvédő Chelsea érdeklődéséről lehetett hallani vele kapcsolatban, de ez utóbbit klubja is cáfolta.

A SERIE A ÁLLÁSA
1. Internazionale 19 14 4 1 49–15 +34 46
2. Milan 19 13 3 3 40–22 +18 42
3. Napoli 19 12 3 4 35–14 +21 39
4. Atalanta 19 11 5 3 38–24 +14 38
5. Juventus 19 10 4 5 27–17 +10 34
6. Roma 19 10 2 7 31–21 +10 32
7. Fiorentina 19 10 2 7 34–25 +9 32
8. Lazio 19 9 4 6 39–34 +5 31
9. Empoli 19 8 3 8 30–34 –4 27
10. Bologna 19 8 3 8 27–31 –4 27
11. Torino 19 7 4 8 23–19 +4 25
12. Verona 19 6 6 7 34–32 +2 24
13. Sassuolo 19 6 6 7 30–31 –1 24
14. Udinese 18 4 8 6 26–28 –2 20
15. Sampdoria 19 5 5 9 27–35 –8 20
16. Venezia 19 4 5 10 18–34 –16 17
17. Spezia 19 4 4 11 19–39 –20 16
18. Genoa 19 1 8 10 19–37 –18 11
19. Cagliari 19 1 7 11 17–40 –23 10
20. Salernitana 18 2 2 14 11–42 –31 8

 

Legfrissebb hírek

Szalai Attila: Ha újra dönthetnék, ismét a Bundesligába szerződnék

Magyar válogatott
23 órája

Videó: ritkán látható öngóllal kerültek hátrányba Szalai Attiláék

Minden más foci
2026.03.16. 21:46

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

A cseh és a lengyel ligára is érdemes figyelnie Marco Rossinak

Légiósok
2026.03.13. 07:05

Firenzéből szerződtetne csatárt a Milan – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.03.11. 12:34

Allegri elárulta, készültek az olyan helyzetre, amelyből a gólt szerezték

Olasz labdarúgás
2026.03.09. 11:07

Későn jött Casadei fejese, a Napoli hozta a kötelezőt a Torino ellen

Olasz labdarúgás
2026.03.06. 22:51

Hiába dolgozta le kétgólos hátrányát a Dinamo Zagreb, ráadás után a Genk jutott tovább

Európa-liga
2026.02.26. 23:32
Ezek is érdekelhetik