Inter: Messi képét „vetítették” a milánói dómra – kép

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.29. 15:01
null
Messi képét a milánói dómra vetítették (Fotók: AFP)
Lionel Messi képét vetítették rá a milánói dómra, miután felröppent a hír, miszerint az argentin futballsztár elhagyhatja a Barcelonát az Internazionale kedvéért.

A hatszoros aranylabdás támadó a fotón győzelmi pózban emeli a magasba a karját, és az Inter 10-es mezét viseli, hátán a nevével. Az akció mögött a klubtulajdonos kínai Suning csoport tévécsatornája áll, ám a vetítés idővel eltűnt az épületről, és az ezt tanúsító videót is törölték az internetről.

A Messi költözésével kapcsolatos találgatások azután kaptak lábra, hogy a 33 éves csatár apja és ügynöke, Jorge Messi nemrég ingatlant vásárolt a milánói San Siro Stadion közelében.

Antonio Conte, az Inter vezetőedzője közölte, lehetetlennek tartja Messi megszerzését, mert „könnyebb a milánói dómot elköltöztetni, mint Messit szerződtetni”.

Olasz lapok 200 millió euróra becsülik a sztár vételárát, aki valószínűleg évi 50 millió eurós fizetésre tart igényt.

Hétfőn az FC Barcelona elnöke, Josep Maria Bartomeu azt mondta, nincs kétsége afelől, hogy az argentin csapatkapitány meghosszabbítja 2021-ig szóló szerződését. A katalánok a bajnokság második helyén végeztek az ősi rivális Real Madrid mögött, és Messi többször is bírálta a klubvezetést a csapat gyenge és hullámzó teljesítménye miatt.

*Match Day* INTER-Napoli San Siro Milano 21.45 Inter Napoli viene presentata così dalla Suning TV in Cina. Una foto di Messi proiettata sul duomo. Lo hanno già fatto con Inter Brescia presentato Tonali in versione jolly con la maglia nerazzurra. È l'annuncio di un grande colpo nerazzurro o è una delle più grandi illusioni di calciomercato mai state infierite alla nostra povera vita interista? #INTER #INTERFANS #amala #amalasempre #fcinternazionale #calciomercato #messi #messiinter #messinter #matchday #matchdayprogramme #interday #forzainter Follow @vita_interista

 

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
14 órája

Megvan a milánói gyorsasági és a győri maratoni vb-n szereplő magyar csapat

Kajak-kenu
2025.07.30. 14:29

Óriási költekezést csap az Atlético – a végszámlát már a szaúdi tulajdonos rendezi?

Spanyol labdarúgás
2025.07.30. 10:44

Videó: Lionel Messi is feltűnt a Coldplay csókkameráján

Minden más foci
2025.07.28. 20:19

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
2025.07.28. 10:02

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Mire lesz képes az új idényben a Szoboszlaiékat megverő Milan?

Olasz labdarúgás
2025.07.27. 13:40

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.27. 07:32
Ezek is érdekelhetik