Barcelona: „Ha így folytatjuk, a Napolitól is kikapunk” – Messi változásokat sürget

Vágólapra másolva!
2020.07.17. 07:56
null
Lionel Messi csalódottan, de tárgyilagosan értékelt az idény utolsó hazai bajnoki meccse után (Fotó: AFP)
„Ez a mérkőzés jól összefoglalta az idényünket” – mondta Lionel Messi, az FC Barcelona csapatkapitánya, miután együttesével 2–1-es vereséget szenvedett az Osasunától a spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) utolsó előtti, 37. fordulójában, és eldőlt, hogy már nem érheti utol a tabella élén a 34. bajnoki címét a Villarreal legyőzésével (2–1) biztossá tévő Real Madridot.


„Nem így akartuk befejezni a bajnokságot, ez a mérkőzés jól összefoglalta az idényünket – idézi Messi mérkőzés utáni nyilatkozatát a Marca.Nagyon kiszámíthatatlanok voltunk, nagyon gyenge, alacsony intenzitású csapat benyomását keltettük, és az ellenfelek túlságosan könnyedén szereztek ellenünk gólokat. Minden, amin január óta átmentünk, nagyon rossz volt.”

„A Real Madrid elvégezte a feladatát – mondta a bajnokcsapatról Messi. – A bajnokság újraindulása óta egyetlen meccset sem veszített el (egész pontosan mind a tízet megnyerte – a szerk.), ami tiszteletet érdemel, de olyan pontvesztésekkel segítettük őket, amelyeket nem engedhettünk volna meg magunknak.”

A hatszoros aranylabdás előretekintett a Bajnokok Ligája augusztusi folytatására is – de jelen körülmények között nem sok jót jósol csapatának.

„A Romától és a Liverpooltól elszenvedett vereségek után a szurkolók türelme fogytán van, mert semmit sem tudunk nyújtani nekik. Normális, hogy dühösek, mi is azok vagyunk. Ahhoz, hogy a Bajnokok Ligája megnyeréséért küzdjünk, nagyon sok mindenen változtatnunk kell, de ha így folytatjuk, a Napolitól is kikapunk. Önkritikusnak kell lennünk, kezdve velünk, játékosokkal, ám ez az egész klubra is vonatkozik” – üzent burkoltan a vezetőségnek a Barca szupersztárja, aki egyébként öt találatával listavezető az öt európai topliga jelenlegi idényében a szabadrúgásból szerzett gólok számát illetően.

Az argentin támadó szavaival egyetértett a Barcelona vezetőedzője, Quique Setién is: „Magunkba kell néznünk az elkövetkező hetekben. Én vagyok a felelős a mostani helyzetért, mivel én vagyok az edző. Remélem, a BL-ben már egy másik arcát mutatja majd a csapat, de azt nem tudom, velem mi lesz utána.”

Érdekesség: a Barcelona a Rijkaard-éra utolsó idénye, a 2007–2008-as szezon óta most zár majd a legkevesebb ponttal a spanyol bajnokságban. Messiék akkor 67 ponttal fejezték be a ligát (19 győzelem mellett 10 döntetlen és 9 vereség volt a mérlegük), míg a jelenlegi évadban legfeljebb 82-vel végezhetnek.

SPANYOL LA LIGA
37. FORDULÓ
Barcelona–Osasuna 1–2 (Messi 62., ill. José Arnaiz 16., R. Torres 94.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid37268368–23+4586
2. Barcelona37247681–38+4379
3. Atlético Madrid371815450–26+2469
4. Sevilla371813653–34+1967
5. Villarreal371761459–49+1057
6. Real Sociedad371671455–47+855
7. Getafe3714121143–36+754
8. Granada371581448–45+353
9. Valencia3714111246–52–653
10. Athletic Bilbao3713121241–34+751
11. Osasuna3713121244–52–851
12. Levante371371746–53–746
13. Eibar371191739–52–1342
14. Betis3710111648–58–1041
15. Valladolid378151430–43–1339
16. Alavés371091834–54–2039
17. Celta Vigo377151537–49–1236
18. Leganés378111828–49–2135
19. Mallorca37952338–63–2532
20. Espanyol37592327–58–3124
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik