Olaszország: osztályozó helyett harmadosztály – kizárták a Palermót!

2019.05.13. 19:02
Az olasz másodosztályban a feljutásért küzdő Palermo labdarúgócsapatának élvonalról szőtt álmai szertefoszlottak, ugyanis a klubot a harmadosztályba száműzték pénzügyi szabálytalanságok miatt.

A szicíliai klub harmadikként zárt a Serie B-ben, így tagja lett az utolsó feljutó helyért sorra kerülő hatcsapatos rájátszás mezőnyének, csakhogy az olasz szövetség illetékes testülete „sorozatos működési szabálytalanságokkal” indokolva hétfőn úgy döntött, a tabella utolsó helyére sorolja az együttest, így a következő szezont csak a Serie C-ben kezdheti.

A Palermo – amelynek az elmúlt hónapokban többször meghiúsult a tulajdonosváltása – vélhetően fellebbez a döntés ellen, ami a rájátszás rajtjának csúszását eredményezheti.

Az egylet 2017-ben esett ki a Serie A-ból, majd tavaly a rájátszás döntőjében maradt alul, így maradt a másodosztályban.

A klub kötelékébe tartozik Balogh Norbert, aki ezt az idényt kölcsönben a ciprusi bajnok APOEL-nél tölti.

Legfrissebb hírek

„Fiatalszabály” és kevesebb légiós Brazíliában – döntöttek a klubok

Minden más foci
2026.09.22. 10:01

Olasz Kupa: idegenben ejtette ki a Cagliarit a másodosztályú Verona

Olasz labdarúgás
2026.09.03. 23:00

A Palermónál folytatja a Juventus kapusa

Olasz labdarúgás
2026.08.26. 15:01

Filippo Inzaghi többet vár az olasz csatároktól

Olasz labdarúgás
2026.08.08. 11:41

Nem jelent meg a Spezia edzőtáborában Nagy Ádám, közeledhet a Fradihoz – sajtóhír

Légiósok
2026.07.14. 15:10

Ronaldinho aláírt az olasz harmadosztályba, de nem fog játszani

Olasz labdarúgás
2026.06.20. 19:59

A DVSC fiatalja megfelelt a Palermo tesztelésén

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 10:44

Két góllal kikapott otthon, mégis visszatért a Serie A-ba a Monza

Olasz labdarúgás
2026.05.29. 22:18