AS Roma: egy korszak vége – De Rossi távozik a „farkasoktól”

Vágólapra másolva!
2019.05.14. 09:41
null
Daniele De Rossi a nyáron búcsút int az AS Romának (Fotó: AFP)
Tizenkilenc év után a nyáron távozik az AS Roma labdarúgócsapatától Daniele De Rossi, az együttes legendás kapitánya – adta hírül a fővárosi klub a hivatalos honlapján.

 

A 35 esztendős, 117-szeres olasz válogatott labdarúgó 2000-ben csatlakozott az AS Romához, melynek felnőttcsapatában bő egy évvel később, 2001 októberében mutatkozott be Fabio Capello irányítása alatt. Azóta összesen 615 tétmérkőzésen lépett pályára a fővárosi együttes színeiben, és 63 gólt szerzett.

A római klub kedd reggel a hivatalos honlapján tudatta, De Rossi a jövő hét végén (május 26.), a Parma elleni hazai bajnokin utoljára viseli a Roma mezét. Hozzáteszik, a világbajnok és Európa-bajnoki ezüstérmes középpályás nem fejezi be a pályafutását, hanem új kalandba vág, és „Rómától távol” folytatja a futballt.



De Rossi az AS Roma játékosaként két Olasz Kupát (2007, 2008) és egy olasz Szuperkupát (2007) nyert. Nála többször csak Francesco Totti (786) szerepelt a klub első csapatában. A jelenlegi idényben minden sorozatot figyelembe véve 22 meccsen két gól fűződik a nevéhez.



Legfrissebb hírek

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
8 órája

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
11 órája

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Az exnápolyi Simeone góljával fektette két vállra a címvédőt a Torino

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 20:00

„Teljesen abszurd” – Adrien Rabiot a Milan Ausztráliába költöztetett bajnokijáról

Olasz labdarúgás
2025.10.08. 09:00

Bősze Levente: Van esélyem bemutatkozni a Serie A-ban

Légiósok
2025.10.07. 07:31

Höjlund: Conte igazi csúcsedző, pont ez kell most nekem

Olasz labdarúgás
2025.10.06. 21:54

Allegri: Leaónak meg kell ezt tanulnia! – dühös volt a Milan vezetőedzője

Olasz labdarúgás
2025.10.06. 08:43
Ezek is érdekelhetik