Juve: Az az álmom, hogy egyszer ő is olyan lesz, mint én – CR

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.22. 22:07
Cristiano Ronaldo már több felvételt is töltött fel a fiáról a közösségi médiában, megmutatva, hogy a nyolcéves Cristiano Jr. örökölt az apja tehetségéből. Az ötszörös aranylabdás portugál most róla nyilatkozott.

„Imád versenyezni, mint én, amikor fiatal voltam, és utál veszíteni. Olyan lesz, mint én, ebben száz százalékig biztos vagyok” – mondta a nyáron a Real Madridtól a Juventushoz igazoló, 33 esztendős Cristiano Ronaldo, aki a DAZN streamingszolgáltató nagyköveteként adott interjút a csatornának. Hozzátette, hogy az ő tapasztalatával, motivációjával megtaníthat a fiának pár dolgot, de nem helyez rá nyomást.„Imád versenyezni, mint én, amikor fiatal voltam, és utál veszíteni. Olyan lesz, mint én, ebben száz százalékig biztos vagyok” – mondta a nyáron a Real Madridtól a Juventushoz igazoló, 33 esztendős Cristiano Ronaldo, aki a DAZN streamingszolgáltató nagyköveteként adott interjút a csatornának. Hozzátette, hogy az ő tapasztalatával, motivációjával megtaníthat a fiának pár dolgot, de nem helyez rá nyomást.

„Azt fog csinálni, amit szeretne. Mindig is támogatni fogom, persze én azt szeretném, hogy futballista legyen, mert úgy érzem, megvannak az adottságai hozzá. Jó a felépítése, gyors, ügyes, jól lő, de még fiatal, és amúgy is ő dönt a jövőjéről, nem akarok nyomást helyezni rá.”

A támadó az interjú során beszélt a mezszámáról is, amit az előző szezonban Juan Cuadrado viselt a torinói együttesben: „Amikor megérkeztem, Juan azt mondta, megtisztelő, hogy nekem adhatja oda a hetes mezszámot. Nagyon meg voltam lepődve.”

A Juventus a Chievo elleni 3–2-es győzelemmel kezdte az olasz bajnokságot. Szombaton a Laziót fogadja majd a rekordbajnok együttes, s aznap Ronaldo akár meg is szerezheti az első gólját tétmeccsen a torinói klub játékosaként.

Legfrissebb hírek

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
20 órája

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
Tegnap, 10:24

Cristiano Ronaldo színészként is kipróbálja magát

Minden más foci
2026.07.30. 08:56

Az utolsó tangó – búcsúzó vb-sztárok

Képes Sport
2026.07.27. 16:36

Már 187 millió euró az adóssága Ronaldo szaúdi futballklubjának

Minden más foci
2026.07.27. 12:51

Ez a szurkoló kimaxolta a CR7-tel való gonoszkodást – videó

Foci vb 2026
2026.07.16. 19:51

Jorge Jesus: Cristiano Ronaldo számomra sosem lesz probléma forrása

Foci vb 2026
2026.07.10. 18:21

Jorge Jesusnál klubszinten alapember volt Cristiano Ronaldo

Foci vb 2026
2026.07.10. 17:50