Olasz Kupa: a Juventus megnyerte a derbit, elődöntős

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.03. 22:40
null
Mario Mandzukic szerezte a Juventus második gólját a Torino ellen (Fotó: AFP)
A Juventus jutott a legjobb négy közé a labdarúgó Olasz Kupában, miután a városi derbin 2–0-ra legyőzte a Torinót hazai pályán.

 

Nem igazán tartalékolt a Juventus, ami az összeállítást illeti a Torino elleni negyeddöntőben, bár sérülés miatt például Gianluigi Buffont és Mattia De Scigliót sem lehetett bevetni. A városi rivális gólvágója, Andrea Belotti szintén maródi volt. A hazaiak agresszíven kezdték a mérkőzést, rögtön érzékeltették, hogy csak a továbbjutás elfogadható számukra.

Ennek a 15. percben meg is lett az eredménye. Ekkor egy levágódó labda pattant Douglas Costa elé, aki állítgatás nélkül, 15 méterről kapásból bombázott a bal felsőbe. (1–0)

Paulo Dybala nem sokkal később kis híján újabb gólt szerzett, míg a túloldalon M'Baye Niang járt közel az egyenlítéshez, de a kapufa nem segített rajta. A szünetben egy góllal vezetett így a Juventus, amely a fordulás után bebiztosította a győzelmét.

Egészen pontosan a 67. percben, amikor Sami Khedira szabálytalannak tűnő szerelése után jutott a labda Mario Mandzukichoz, aki begyalogolt a tizenhatoson belülre, és pazarul átemelte a kapujából kirontó Vanja Milinkovics-Szavicsot. (2–0)




A Juventus bejutott az Olasz Kupában az elődöntőbe, ahol ellenfele a Napolit nem kis bravúrral kiejtő Atalanta lesz.

OLASZ KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Juventus–Torino 2–0
(Douglas Costa 15., Mandzukic 67.)

AZ ELŐDÖNTŐBEN
Juventus–Atalanta
Milan–Lazio

Legfrissebb hírek

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

Hiába vezetett a Fiorentina, a Como került a legjobb nyolc közé az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.01.27. 22:59

Kántor Sándor Olasz Kupa-ezüstérmes a Scandicci röplabdacsapatával

Röplabda
2026.01.25. 17:28

A Como megszórta a Torinót, története legnagyobb különbségű győzelmét aratta a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.01.24. 17:03

Serie A: Donyell Malen góllal mutatkozott be a Romában

Olasz labdarúgás
2026.01.18. 22:59

Che Adams duplázott, a Torino kiejtette a Romát az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2026.01.13. 23:04

A hajrában szenvedte ki a győzelmet a Roma, a 94. percben mentett pontot a Como

Olasz labdarúgás
2026.01.10. 22:40

Megszenvedett, de a Pisa otthonában is győzött a Juventus

Olasz labdarúgás
2025.12.27. 22:49
Ezek is érdekelhetik