Juventus: a Bundesligában folytatja a horvát válogatott támadó – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.03. 08:41
null
Marko Pjaca legutóbb 2017 márciusában kapott lehetőséget a Juventusnál (Fotó: AFP)
A goal.com a Juventusban futballozó Marko Pjaca ügynöke által úgy értesült, hogy a horvát válogatott támadó a német Bundesligában szereplő Schalke 04-nél tölti a tavaszt kölcsönben.

 

A 22 esztendős, a támadósorban és a középpályán is bevethető futballista 2016 nyarán a Dinamo Zagrebtől szerződött a torinóiakhoz, ám az ősszel szárkapocscsont-sérülése miatt alig játszott, majd márciusban olyan súlyos szalagszakadást szenvedett a horvát válogatott egyik mérkőzésén, hogy a szezon hátralévő részét ki kellett hagynia.

Pjaca a most zajló szezonban novemberben tért vissza a Juventus U19-es együttesében, a felnőtteknél azonban még nem jutott szóhoz – bár az év utolsó három bajnokiján (Bologna, Roma, Hellas Verona), valamint a Genoa elleni Olasz Kupa-meccsen már ott volt a kispadon, Massimiliano Allegri vezetőedző nem cserélte be.

A horvátnak most rendszeres játéklehetőségre van szüksége, hogy ismét formába lendüljön, így kapóra jött a Schalke ajánlata, amely a tavaszra veszi kölcsön Pjacát. A megállapodást még a héten bejelenthetik a goal.com szerint.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44