Serie A: a Tatabánya trénere is edzőjelölt a Laziónál – sajtóhír

2015.12.08. 11:21
Röpködnek a nevek a Lazio kispadja körük: Stefano Pioli helye az egyik legbizonytalanabb a Serie A edzői állásai közül, és Claudio Lotito elnök állítólag már az utódjelöltek között szemezget.

A lalaziosiamonoi.it („a Lazio mi vagyunk”) híre szerint az elválást Piolival leginkább az edző még következő 18 hónapra garantált 3 millió eurós fizetése hátráltatja, amely összeg kifizetése egyelőre gondolkodásra készteti Lotitót. Ugyanakkor a Lazio-érzelmű honlap beszámolója szerint, ha a csapat a folytatásban is gyengén teljesít a bajnokságban – jelenleg a 12. –, akkor útilaput köthetnek Pioli talpára.

Az oldal két nevet említ lehetséges utódként: Cristian Brocchit, a Milan Primavera-csapatának jelenlegi edzőjét, aki 2013-ban a Lazióban fejezte be pályafutását, illetve Bruno Giordanót, a Tatabánya szakvezetőjét, akinek állítólag nem jelentene gondot jelenlegi állása hátrahagyása, és aki jó kapcsolatot ápol Lotitóval.

Giordano játékosként a Lazio klasszisa volt, 1978 és 1985 között 13-szor szerepelt az olasz válogatottban. Később a Napoliban is futballozott, 1992-ig tartó játékos-pályafutása óta edzőként megfordult a Messinánál és a Pisánál is, legutóbb az Ascolit irányította. A hír néhány nappal azt követően jelent meg, hogy Giordano a honlapnak – nem először – elmondta, nagy vágya, hogy egy nap a Laziót irányíthassa.

„Az álmom válna valóra, ha a Laziót edzhetném. Számomra ezzel egy kör zárulna be. Kettőezer-kilencben hívott Lotito, de azért, hogy tartsam a kapcsolatot a klub és a csapat között. Én azonban edzőnek tartom magam, szükségem van rá, hogy a pálya mellett dolgozzak” – fogalmazott Giordano.

Legfrissebb hírek

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
2026.11.02. 22:51

Őrült kezdés után a Lazio egy órán át emberelőnyben játszva győzött a Sassuolo otthonában

Olasz labdarúgás
2026.10.27. 22:50

Óriási fordulatok, hatgólos döntetlen a Napoli–Roma rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.24. 20:03

Antonio Cassano: Őrült voltam, börtönbe kellett volna zárni

Minden más foci
2026.10.21. 11:02

Szárnyal a Lazio a már-már leírt Gennaro Gattusóval

Olasz labdarúgás
2026.10.21. 09:28

Nincs fegyverszünet! – hiába hasít a Lazio, a drukkerei nem mennek ki az Olimpicóba

Olasz labdarúgás
2026.10.20. 17:21

Spalletti a Juventus súlyos veresége után: Minden tekintetben alulmaradtunk...

Olasz labdarúgás
2026.10.19. 09:15

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.10.18. 22:46