Inter: Zanetti megindokolta, miért mondott nemet a Realnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.11. 10:52
A Lazio ellen hazai pályán 4–1-re megnyert olasz bajnokin lépett pályára utoljára a San Siróban tétmérkőzésen Javier Zanetti, az Internazionale legendás játékosa, aki a mérkőzés után elárulta, hogy annak idején miért utasította el a Real Madrid hívását.

A 40 esztendős védő – aki középpályásként is otthonosan mozog a pályán – 1995 óta erősíti az Intert, amelynek színeiben szombaton 614. alkalommal lépett pályára a bajnokságban, és 12-szer talált be. Mindent egybevetve a 857. bevetését teljesítette tétmeccsen szeretett egylete szerelésében, ami – miként az előbbi adat – vonatkozó klubcsúcs.

„Az Inter mezében megélt minden pillanat fantasztikus volt, a nehéz időkben is megpróbáltam méltó lenni a dresszhez” – mondta Zanetti, aki azt szeretné, ha jó emberként emlékeznének rá az emberek.

A 145-szörös argentin válogatott játékost fénykorában a Real Madrid is szívesen látta volna a soraiban, ő azonban kitartott választott klubja mellett.

„Biztos voltam benne, hogy eljön a mi időnk. Nem engedhettem meg magamnak, hogy úgy távozzak az Intertől, hogy nem nyerek trófeát. Úgy gondolom, helyes döntést hoztam. Lesz még egy búcsúmeccsem, de a San Siróban ez volt az utolsó tétmérkőzésem” – utalt a szombat esti bajnokira Zanetti.

Az ötszörös olasz bajnok játékos csapattársa, Walter Samuel megerősítette, a nyáron távozik a milánói kék-feketéktől.

„Hogy maradok-e? Nem hiszem” – zárta rövidre mondandóját a BL-győztes védő, aki a hírek szerint a Fiorentinában folytatja pályafutását.

Legfrissebb hírek

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Két góllal is vezetett, mégsem nyert a Real Madrid a Fiorentina ellen

Minden más foci
2026.08.01. 21:57

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

Cáfolta legendája halálhírét az AC Milan

Olasz labdarúgás
2026.07.30. 10:49

Úgy tűnik, Guardiolából nem lesz olasz szövetségi kapitány – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 09:34

Milánói receptgondok: a házi paradicsom már kevés, de wagyura nincs pénz

Minden más foci
2026.07.14. 16:57

A Real Madrid az új Modricot nézte ki a horvát válogatottból és az Interből – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.08. 07:12

Az Inter meghosszabbította Chivu szerződését – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.18. 20:57